Kacsa Rulez!

Kezembe került egy levél (Kern Andrással szólva: elfogtam egy levelet) Orsitól:

Ezennel tiltakozom a kacsák nevében. Hogy valaki ilyen levelet írjon: vagy a butaság netovábbja, vagy egy újabb hoax.

Miután az iWIW nevezetű online oldalon egyre több lánclevél jelenik meg, így arra gondoltam, hogy mi lenne, ha egy linket feldobnék oldalra, amely a hoax és  lánclevél, spam és egyéb férgek mikéntjével foglalkozik, igaz, kissé keményebb hangvétellel, mint ahogy azt megszokhattuk, de más módszer nem lévén... kissé elegem van már ezekből. És azt hiszem, nem vagyok egyedül.

Az oldal neve:

Lánclevelek küldőinek tanfolyama

itt elérhető

Ma este nem volt kedvem sem sztepre, sem swingre menni. Fáradt voltam, nyűgös, ráadásul egy piszok nagy kajálás után voltam, ami elnehezített. Ennek oka, hogy a Cég egy workshopot tartott a Mongolian Barbecue-ban, amely végeztével kiadták az ukázt: VÁJÚHOZ!

Így esett, jó alaposan belakmároztam (-tunk), s ezen előzmények után érkeztem a Lurdy Házba; ott össze is futottam a srácokkal, de aztán kifordultam az ajtón: ma renitens leszek. És lőn: lementem az Alcatrazba, Hot Jazz Band-re. Ott sem valék régóta, lévén a szerdai edzések este fél 10-kor érnek véget. Mire a Lurdyból tömegközlekedve átverekszem magam a Nyár utcába, addigra fél 11. És utána még hazacihelődni, épp elérni a 14-es villamos utolsó járatát sem egy kellemes élmény, főként most télen, amikor a mínuszok előszeretettel gyilkolásznak utcán rekedt hajléktalanokat.

Kell ez nekem!?

Megvolt a Szilveszter. Sok mondanivalóm nincs is, Párommal töltöttem, és meg kell mondjam: sokkal jobban éreztem magam, mintha valamilyen hivalkodó, hangos, nyüzsgéstől zavart házibuliba mentem volna. Kettesben, csendesen, szeretetben töltöttük el a hétvégét. Az éjféli visszaszámlálást és a Himnuszt pohárral a kézben éltük át, majd kiálltunk a balkonra, egy kicsit merengeni, és hallgatni az ilyenkor szokásos zenét: a petárdák zaját (mert a tiltás ellenére természetesen voltak, de a világ már csak ilyen). Meglepetésünkre a közvetlen szomszédaim is ki-, majd odajöttek, köszöntöttek minket az Újév alkalmából, mi is viszont őket, majd - még nagyobb meglepetésünkre - meginvitáltak egy kis harapnivalóra, pezsgőre, és beszélgettünk velük egy olyan fél órát is. Ez azért érdekes, mert velük még a köszönésen kívül nem nagyon értekeztünk, és meglepett, hogy ilyen közvetlenek (és kedvesek) voltak velünk. Fél óra alatt megismertük egy kicsit egymást, majd a jószomszédság ígéretével távoztunk. Gyors beájulás az ágyba, hogy fél dél környékén felébredjünk. Sablonos ebéd: lencse, virsli.

A többi gyorsan eltelt: kis tévézés, beszélgetés, majd a mai vizsgára való tekintettel korai hazatávozás Párom részéről. Elkísértem, ne egyedül kelljen kitépnie magát a meghitt hangulatból.

Ezúton kívánok mindenkinek
Kellemesebb, és Boldogabb Új Évet!

Miért is?

Mert ma esik a hó. Mi esik!? SZAKAD!

A linearitás a következő:

December 23, nem ünnep: esik, majd elolvad
December 24, ünnep: nem esik
December 25, ünnep: nem esik
December 26, ünnep: nem esik
December 27, nem ünnep: szakad.

Elgondokodtam ezen a fricskán. Miért van az, hogy az Időjárás pont az ünnepekre hagyta abba a havazást? 

 - Fehér Karácsony? Az bezzeg kellene nektek, mi? Szépen beterítsem gyönyörömmel a tájatokat, hajléktokat, lássátok fehéren állni a csodát? Hát még mit nem!!!! Mit adtatok ti nekem az utóbbi években, hangyák!? Múló teremtmények! Hát velem akartok ujjat húzni? Meddig éltek? És milyen kárt okoztok bolygó testemen? A lelkemben? Kosz, szemét, benzingőz, veszélyes hulladék, halál és átok, amit hoztatok magatokkal, kis négykarúak! És ahogy egymással bántok! Háborúk, halál, és éhezés, ez az, amire képesek vagytok! És elvárnátok tőlem, hogy kegyes legyek hozzátok!? Hát egy frászt! Lassan kipusztítjátok magatokat, látjátok, az évszakok sem a régiek már! Nézzétek meg, milyen károk, és viharok tizedelnek titeket! Hol a Tavasz? A Nyár? Ősz? Tél? Na igen, TÉL az lesz! Azt bizton ígérhetem! Hosszú-hosszú tél lesz, hála az üvegház-hatásnak, amit rövid, de annál intenzívebb munkával sikerül elérnetek...! - valahogy így gondolkodhat a Természet, és szólt Időjárás hercegnek, hogy intézkedjen.

Ez van. Mindenesetre én örülök a hónak. Egy kicsit ki is megyek a friss levegőre, hagyom, hogy a hulló pihe illata régi emlékeket idézzen fel, a ropogása beszéljen hozzám, elbódítson, és hagyom, hogy elémvarázsolja a havas táj szépségeit, s elmélázzak, álomképet látván.

Visszajövet látom kollégáim egy csoportják, gyerekmód örülnek a nemvárt eseménynek, és vidám kacajjal cifrázzák ki egymást néhány hógolyóval. Vidámságuk felver gondolataimból, ahol szánon közlekedem, kiscsengő csilingel, és kutyák futnak mellettem, orrukkal mélyet szippantva a friss hóból. Messze kémény látszik, füstöt eregetve pöfékel, jelzi az ember szorgos jelenlétét: vacsora készül, sütemény sül, vagy csak egyszerűen a kályha duruzsol, ontva hasáb-melegét. Pöttyös kendős kislány áll a tornácon, kezében seprű, piros pofija még pirosabb a hidegben s a látásomban, pirul, ahogy az összes lány pirult, és pirulni fog eladósorban, miként egy-egy legény elhalad mellette, s az ő csalhatatlan női ösztöneiben tudja: illik pirulnia.

Közeleg a 'A' épület, így kitépem magam a kellemes álomképből, ahol Kedvesem volt e kislány, arca a valódi Kedves arca, s mosolya is éppoly' szép volt. Megérkeztem, sétám végén már csak egy ránc mutatja: nem a valóságban jártam én.

Mi is történ aznap?

Elmesélem.

Nézzük csak: Dávid és Zoltán napját ünnepeltük, a Nap felkelt, majd pár óra múlva lenyugodott. Amikor felkelt, még sötét volt, amikor lenyugodtott, már sötét. Ja, közte volt némi világosság is, de azt szerencsére munkával vészeltük át (részlet az "Egy vakond vallomásai"-ból). Ja, és hogy szavam ne feledjem, esett némi hó is, erről mindjárt...

Részemről tehát dolgoztam. Miután Budaörsön van a cég irodája így ide céges buszok járnak ki. A hav miatt természetesen bedugult Budapest és az autópálya, amin épeszű ember már meg sem lepődik, így a busz késett. A Karácsonyi Parti miatt siettem, így egy kissé feszengve fogadtam ezt a tényt. A volt főnökasszonyom kocsival volt, és volt olyan kedves, hogy meginvitált engem és egy másik kollégát, hogy ő majd jó cselesen, elkerülve a dugókat - lévén ismer egy (szerinte) rövidebb utat - bejuttat minket Budapestre. Hozzátette, most telefonlát egy harmadik kollégánk a buszról, hogy fél órája araszolnak az autópályán. Éreztem némi vívódást, hogy esetleg a busz jobb lenne, de győzött felette a türelmetlenségem. Nos, rendben, így beültünk mellé, és elindultunk. Az első gyanús cselekedet az volt, amikor nem a főváros felé fordult, hanem attól el.... nem cifrázom, beletalált egy olyan kocsisorba, amely egyrészt nem is befele, a város felé várakozott, hanem valahova el, másrészt hosszú 10 percekig meg sem moccantunk. Ráadásul úgy beszéltem meg Kedvesemmel, hogy 8-kor találkozunk, mert nem talál a Jókia Klubba egyedül (ekkor volt este 6 óra), és el sem tudta képzelni, hogy én 7-re nem érek haza. Pedig nagyon úgy nézett ki. A sor araszolt egy keveset, majd vártunk. Egy kicsit rosszul voltam a ténytől, hogy ott fogok még reggel is állni, tudjátok hol!? BUDAKESZIN!!!

Végig azon járt az agyam, hogy mi a fészkes fenét keresünk mi itt, és átkoztam magam, hogy miért is nem vártam meg a céges buszt, ami eddigre már minden bizonnyal bent lett volna egy villamosvonal mellett, ami köztudottan a leggyorsabb közlekedési mód dugóban.

Nagy nehezen eljutottunk egy olyan helyre, ahol már le lehetett vágni, és eljutottunk az 56-os villamos Akadémia megállójáig, itt szálltam fel a villamosra, mellyel végre elindultam HAZA (ekkor volt 3/4 7). Na persze, mert egyszerű póri utcai ruhában nem mehetek a partira. Tehát Moszkva tér, metró, Stadionok, 1-es villamos, otthon felkapni a cuccot, majd 1-es villamos, metró, Moszkva tér... és ott várt pár ember, köztük a Kedves is, aki végül is nem ment fel egyedül, ahogy végül is menet közben megbeszéltük. Ha hozzátesszük, hogy mindösszesen 10 percet késtem, akkor még akár vállon is veregethetem magam.

A kocsiban egyébként szabályosan rosszul voltam a ténytől, hogy ott vagyunk valahol az ország egy ismeretlen, eddig feltérképezetlen részén, miközben nekem valahol máshol kellene lennem, és esélyem sincs ezen változtatni. Legjobban az bántott, hogy a saját türelmetlenségem áldozata lettem, mert ha megvárom a céges buszt, már régen a városban lennék, bármennyit is kellene az autópályán állni.

Végül is happy end-del végződött a történet, de egy tanácsot fogadjon el mindenki, aki olvassa:

Higgyetek a megérzéseitekben!!!!

Komolyan. Megéri.

Hétfő van. Mozgalmas hétvége után vagyok, voltam Harry Pottert nézni, táncolni, felköszöntöttem a Kedvest. Ennyit magamról, és most nézzük, mit is akartam írni.

Ma megkaptuk a meghívót a céges Karácsonyi Bálra, december 17-ére. A helyszín szigorúan a Magyar Nemzeti Galéria lesz, ismételten. Én évek ótan nem voltam céges Karácsonyon. Miért is?

Hiába nagyszabású a rendezvény, hiába van ot a sok kolléga, mégis... valahogy idegennek érzem magam. Egészen másfajta társaságba járok, mint a kollégáim 90%-a, másfajta szórakozást keresek. Nem tudok ellazulni, nem érzem otthon magam. A rendezvény egyébként a Galéria szinte minden szintjein zajlik, és így sokszor inkább elmentem képeket nézegetni, mert az érdekesebb volt.

Miért is nem most van a Munkácsy-kiállítás!? Édes Istenem, fél évig volt itt a Festő kiállítása, mégsem tudtam elmenni. És még azt sem mondhatom, hogy nem értem volna rá. Egész egyszerűen a körülmények mindig úgy adódtak, hogy - az akkori munkarendemből adódóan - amikor ráértem, zárva volt, amikor dolgoztam, nyitva. Akkor még szombat-vasárnap is melóztam (sokszor). Ha viszont ráértem, akkor az nem ért rá, akivel szerettem volna megnézni. Ráadásul én ingyen mehettem volna be. Szóval kihagytam, és a mai napig bánom, mint a kutya. :(

(Könyvajánló:  Dallos Sándor: A nap szerelmese / Aranyecset)

A másik karácsonyi rendezvény pedig pénteken lesz, remélhetőleg az érdekesebb. A neve Swinges karácsony, és itt lehet róla infókat találni.

Ez évben a két rendezvény külön napra esik, nem úgy, mint tavaly, amikor döntenem kellett. Nem volt könnyű, mert még a születésnapommal is egybeesett. és ráadásulk a HJB játszott, harmadrészt az akkori kedves még el is várta, hogy oda menjek, ahova ő (persze ezt indirekt módon).

Rosszul döntöttem.

A következményeket nem írom most le, de akkor elhatároztam el, hogy soha, de soha többé nem hallgatok senkire ilyen esetekben, hanem azt választom, ami az én szívemhez a leközelebb álló, és legkedvesebb cselekedet lenne. Remélem, az idei Karácsony nem lesz olyan fekete, mint a tavalyi volt. És minden meg is teszek ennek érdekében.

p.s. Boldog névnapot Édesanyámnak!

Ma reggel Mikulás ünnepére keltem. Kinéztem az ablakon, azon a keskeny csíkon, ami nekem jutott, tudniillik a redőny megint leszakadt.

A dagadt pirosruhás telepakolta az ablakom minden tavalyról megmaradt Mikulás-csomaggal - nem, ez nem az autók szélvédőjére tett bünti - tehát örülnöm kellene. Viszont nem mínusz, hanem plusz öt fok van, aminek köszönhetően a város nem szép fehér színű az égből leszakadó csapadéktól, hanem fekete, lucskos, és sáros.

De éljen a Mikulás, és ezúton minden kedves Miklósnak boldog névnapot kívánok!

Éjfél van, nem tudok aludni. Odakint óriási pelyhekben esik a hó, és a gyönyörűségeben csodálatos esemény itt él bennem, elevenen éget. Eszembe jut a Karácsony, amit kineveztek a szeretet ünnepének, erről eszembe jut Kedvesem, aki hulla fáradtan esik haza kis otthonába, szerető szülei közé. Eszembe jut, amiket olvastam, az összes olyan idea, amelyben a nagypelyhű havazás csak kandalló, lobogó tűz, és békebeli szeretet mellett lehetséges.

Vergödöm ágyamban, s a valóság most oly messze van tőlem, mint ide az égbolt, melyből Holle anyó rázza fehér dunyháját. Kábán érzem, hogy belül egymásnak feszül két érzés: szeretet és hiány. Lehet játszani a szavakkal, rakosgatni őket, kötőszókat kivenni, de a szavak csak szavak maradnak, míg az érzéseket át szokás élnem.

Esik a hó. Szakadatlan ontja a városra a szüzi színét, hogy aztán az ember mocskossága és az idő múlása sárba tiporja liliomságát.

Esik a hó. Nincs ez jól. A hóesést kettesben jó nézni, melegben, összebújva. Úgy néz ki, rám is hat a világ kommerszsége, belém plántálták, ez csak így jó. De mit tegyek? Szerelmes vagyok. És akit szeretek, nincs itt velem, hogy együtt gyönyörködjünk a havazásban, lelkünk egy kissé megpihenjen egy újabb örült hét után. Hát csoda, hogy álmodozom!?