Kacsa Rulez!

...pedig a fenyő illatát még mindig szeretem.

A Hold előtt a felhők úgy vonulnak, mint a piktorok csendéletein a kihalt táj felett szokott az égi tünemény csíkos takarójába burkolózva félve lenézni a világra. A szellő nem kellemelen, fúj, de nem bánom. Vágjon csak, most semmi nem számít. Az eső utáni világ fülledt párássága előhozza fák, bokrok virágainak tavaszt idéző, s szívfájdítóan kellemes illatát. Lépteim sorjáznak egymás után, közeledek a lakáshoz, melyben lakom, bár nem érzem otthonomnak. Otthonom volt az, melyet kilenc évvel ezelőtt béreltem, három évig alapként szolgált arra, hogy fizetésem majd' harminc százalékát biztos helyen tudjam - a tulajdonosánál.

 Belül kosárba zárva dobog a szívem, tüdőm lélegzi a város levegőjét. Az autók vidáman rohannak mellettem, a városban, mely lassan eléri a "The (other) city that never sleeps" szolgen jogát, majdnem lekoppintva azt New York-ról, hiszen vasárnap este tíz után is autóáradat van utcáinkon, ahelyett, hogy polgárai otthon lennének, családi körben. A nedves aszfalt visszatükrözi az azt megvilágító lámpák fényét, az autók szétfröccsentik a pocsolyákat, melynekek megnyugodni sincs ideje, gyűrűzve tiltakoznak az erőszak ellen.

 Én lelkemben fájok, s csalódott vagyok. A tegnap este a Római parton felidézte a tegnapelőttit, az meg felidézte az elmúl idők történéseit, örömöt és reménytelenséget, mosolyt és dühöt, értetlenséget és félelmet, félelmet, melynek volt alapja, de azt saját tehetetlenségem táplálta. Mea culpa, ember vagyok én is, esendő. Döntéseim magam hozom, jót, rosszat. Hogy ezek jó időben történnek-e, az attól függ, milyen idősíkon haladva vagyunk képesek mérlegre tenni döntéseink okát s következményét.

 Elvárásokkal indultam bele az elmúlt hétvégébe, attól kezdve, hogy pénteken a kollégák szíves közreműködésével megittam az első italt. Visszatekintve a három napra, a kalapács ütése az üllőn hasonlatosan cseng a kovács fülébe, minthogy a lelkembe vert szögek helyet szorítanak magamban bordáimon keresztül. Mindegyik szög kis címkével jelzi a maga kovácsát, s minden egyes szög után a következő már könnyebben hatolt át a seben, de az első kellett, hogy megnyissa e kaput. S e kapun át látom a múltat, melynek éltem eddig, s fáj, hogy látom elszökni. Csoda, hogy e fájdalom visszatükröződik a szemem mélyén...!?

 Szervezzük, hogyan juttassuk be holnap a kollégákat a céghez. Nem egyszerű, mert bár a szerződéses taxi-cég szolgáltatásait is igénybe vesszük, sajnos az ő kapacitásuk is véges. Jó kis logisztika, s most derült ki, hogy van, aki nem hajlandó 20-25 percet sétálni, hogy bejuthasson, pedig kerületi, s elvárja, hogy autót szervezzünk a segge alá.

 Félelmetesen elkényelmesedtek mostanában az emberek.

 Szörnyű.

Vihar dúl bennem, s ennek nyomán „tollat ragadtam”, s lejegyeztem az alábbiakat. Egy korszak zárul le, úgy hiszem.

A kiváltó hír a következő:

 „Sziasztok!

Sajnos rossz hírt kell közölnünk veletek. 13 év után, 2008. március 16-án bezárjuk kapuinkat. Addig még két alkalommal (március 09., és március 16.) élvezhetitek Ferike zenéjét, a vidám hangulatot, és a finom teákat.:-)

Várunk szeretettel benneteket a szokott helyen és időben, az Újpesti Gyermek és Ifjúsági Házban, vasárnap 17 és 22 óra között.

Cím: 1042 Budapest, István út 17-19. Megközelíthetőség: a 3-as (kék) metróval Újpest központig gyertek (végállomásnál kell leszállni), és onnan az István úton kb. 80 méter séta. Az ifjúsági ház az okmányiroda mellett, a polgármesteri hivatallal szemben található.

Üdv,

A Tea vezetősége”

 

Mit is kell tudni az Ötórairól?

 Elsősorban azt, hogy Budapest legnépszerűbb, leghangulatosabb össztáncának ad helyet. Anno – nagyon régen, 13 éve - Auer Pál indította el a Sway Táncklub szervezésében Anyussal (dr. Kramarikné, Kissimon Judit) azért, hogy az ott táncolók a "gyakorlatban" is táncoljanak, ne csak az edzésen, hanem azokon az órákon kívül mintegy szórakozással egybekötött gyakorlásként is. Ebből az egy táncklubnak tartott programból nőtte ki magát. Már több helyszínen is volt a Tea, mindig a követelményeknek illetve a résztvevők számának megfelelően. Ilyen volt a Laufenauer utca, a Pestújhelyi Művelődési Ház, a Taurus Gumigyár kultúrterme, a Törekvés Művelődési Ház, illetve a jelenlegi Feeling táncterme az Asztalos Sándor utcánban. Mindegyik helyszínhez számtalan emlék kötődik, mégis azt kell mondanom, hogy számomra igazán TEA a Laufenauer utcában lett az igazi Tea.

 Azt írtam, hogy legnépszerűbb... nos van még egy hely (Szombat Esti Láz – illetve a kisteremben Ferike van, az majdnem ilyen jó, de ott csak a swing megy), de az hangulatában messze nem éri el ezt a színvonalat, amihez hozzájárul még Ferike - a "DJ" - személyisége is.

 Kellemes légkör, kultúrált szórakozás, szenvedély, érzékiség, némi fűszerezett romantika - és természetesen kegyetlen harc az "én vagyok a jobb, akkor is lenyomlak" - szemlélet jegyében, teljesen feleslegesen. Nincs alkohol, viszont van tea minden mennyiségben, amiből a belépőjegy átnyújtása ellenében a ház vendége vagy egy pohárral. Szendvics, üdítő, rágó, csoki, kávé, cappucino... ez a választék a büfében. És persze egy mosoly.

 Akik a csapatot magja: (alapítóként anno Anyus), Vussy, Ferike, régen Endre is. A kis család, akik azért annyira nem is kicsik. Az utóbbi időbe a DJ pult helyén Misi található, saját stílusban adván zenét. Ott vannak még a büféslányok, a pénztáros-, ruhatáros lányok. És a csapat másik fele: a táncosok. Megtalálhatsz itt mindenfajta táncot: vannak versenytáncosok (amit táncolnak: cha-cha-cha, szamba, rumba, Paso Doble, Jive -ezek a latin táncok; angol keringő, bécsi keringő, tangó, quick-step, slow-fox -ezek a standard táncok), boogie-woogiesok, swingesek (akik lindy-hop-ot táncolnak), salsások, merengét táncolók, argentin-tangósok, van, aki szteppel, van aki akrobatikus Rock and Roll-t tanuló tanuló :))

 A táncos egy külön állatfaj. Aki egyszer beleszeret ebbe, nem igazán tud szabadulni a varázsától. Sport, mozgás, szórakozás, élmények, siker, csillogás - fáradság, könnyek, rivalizálás, csalódottság, kiégés. Ezek a jellemzői ennek a fajta szórakozásnak. És itt természetesen minden fajtája megtalálható az embereknek. A tánc az a műfaj, ahol fizikai kapcsolatba kerül két „vadidegen” ember. Sokkal közvetlenebbül, mint teszem fel a rúdugrásban, van a fociban, vagy a kézilabdában. A tánc - ellentétes neműek bújnak össze, ölelik meg egymást, fogják meg egymás kezét. Érdekes: ha a mindennapi életben meg akarnám fogni egy lány kezét, valószínű kapok egy pofont, de amikor táncolni viszem, minden további nélkül az enyém – a keze :)))). Teljesen más értékek között vagyunk, más az értékrend. Ugyanez igaz a kapcsolatokra is. Nem hiszem, hogy lenne még egy ilyen belterjes társaság, hiszen mint említettem, a fizikai közelség sokszor sok mindent közvetlenebbül elmond a másikról, mint 100 szó. Nagyon gyakori a nem-verbális kommunikáció, és sokkal könnyebb kapcsolatot teremteni ezáltal, mint mondjuk a futóknál. Ez persze nagyon összetett dolog. Hiszen érzed a lányt (lányok a fiút), érzed az illatát, a keze melegét, a derekát, a combodon a csípőjét, és mégis meg kell tartani a távolságot - a három lépést. De ez csak egy szűk kitérő a keresztmetszetben, egy oldalsó ágacska, ami mindemellett egy nagyon fontos, és idetartozó ágacska.

 Tea. A minden vasárnapi délutáni program, ahol kifáradsz, megizzadsz egy kicsit, de boldog vagy, és felszabadulsz, semmi sem számít, csak a zene, az érzések, az adrenalin és a parter... na persze ez sem ilyen egyszerű. Adott egy meghatározott nagyságú terem, hely. Adott x számú páros. Amíg a kettő egyenes arányban van, addig semmi baj nem lenne, viszont nincsenek egyenes arányban. Szinte törvény az a frázis, hogy ahol két pár táncol, ott biztos az ütközés. Nem akarom szidni a legtöbb tánctanárt, de néha az az érzésem, csak eltáncolni tanítanak meg, sorokat bebiflázni, azt viszont, hogy a fiú figyeljen a partnerére, a körülötte lévőkre, azt már nem. Sokan csak letáncolják a sorukat, de arra már nincsenek úgymond „kiképezve”, hogy ha esetleg ott egy másik táncoló pár, akkor azt bizony ki kell kerülni. Nekem a jelszavam az előzékenység. Inkább, mint az ütközés, a felesleges konfrontálódás. Szóval ezzel a pár sorral arra akartam utalni, hogy bizony, nagyon kell arra is vigyázni, hogy nemcsak egyedül táncol a kettős, hanem vannak ott még zavaró tényezők - a többiek. Meg kell oldani, hogy ne menj nekik, legalábbis elkerüld őket – intelligencia?. Bele kell simulni a zenébe, a táncba, de érezni is kell a teret, figyelemmel kell kísérni a többi embert. Ha ideális lenne a dolog, akkor mindenki ezt tenné, és nem lenne semmi baj. De sajnos igen gyakoriak a koccanások. A terem méretei adottak, a táncosok meg csak gyűlnek... Oké, most már át tudjuk tekinteni a sokaságot, nem ütközünk neki senkinek, legfeljebb néha-néha, amit illik észrevenni és viszonylag hangos - legalább a becsapódást elszenvedő hallja - bocsánatkéréssel tisztázni. Mi van még, amire figyelni kellene? Hmmm....

 MEGVAN!!! A zene. Nem, nem a ritmus, ne induljunk ki abból a téves felfogásból, hogy aki táncol, van ritmusérzéke. Most a zenéről beszélek. Mi is a zene? Ha nagyon leegyszerűsítjük, akkor azt mondhatjuk, hogy egy dallamra épülő, hangszerekkel előadott mű. Ezen persze vitatkozhatunk, de most nincs itt az Értelmező Kéziszótár. Viszont a zenében is vannak ún. szünetek, hangszerekkel való játékok, csak ének, csak dob, halkul, hangosodik, témát vált, beépít egy új témát a fő dallamvonalba... Szóval a zene nem egy folyamatos valami, ami mint a folyó elkezdődik, majd végződik, közte csak a nagy és hosszú szalag... a zene ennél több. Mesél, dalol, érzelmekkel játszik, vagy éppen felhergel, minden, csak nem sablonos. És a sablonmentes zenére nem lehet sablonosan táncolni. Minden zene más, és ez lenne a tánc - eltáncolni a zenét, hiszen a tánc eredetileg nem az alaplépésekről, a figurákról szól, nem a betanult sorokról, hanem mint a zene: lélekből kell szólnia. Magad kell a táncba adni, hogy a táncod magad legyen. A zenét táncolod el, a tudásodnak megfelelően, és ezért haragszom a versenytánc-szabályokra, amelyek kötött sorokat írnak elő. A boogie, swing, step, argentin tangó, salsa mind-mind a zenéről szól, improvizatív. Azaz: a zenét kell eltáncolni. Ez nagyon nehéz, sok gyakorlás és rutin kell hozzá. Ez a TÁNC.

 Ötórai Tea: a békeidők úri kisasszonyai és úrfiai vasárnap szépen kikenve-kifenve ballagtak el a tánciskolás vasárnapi össztáncra, oldalukon a szigorú mamával, aki minden tekintetben vigyázott az erkölcsökre. Foxtrott dívott akkoriban, talán charleston, de az már nagyon vad táncnak számított... Hol volt akkor még a jive és a Rock and Roll? Ezek a táncok Elvissel együtt kerültek a köztudatba. Persze swing - illetve lindy-hop - már volt: Amerikában a feketéknél, Frankie Manning és tsai. által táncolt mozgás volt az.

 De anno itthon is más volt a divat, és örülök, hogy 13 éve Anyusék elhozták hozzánk, megteremtették ennek a kis országnak, annak is fővárosának ezt a nem mindennapi lehetőséget.

Zs-nak, vigaszul

 

Korunkban sokminden megesik, amelyet még a századfordulón (igen, azon az igazi, békebeli századfordulón, kb. 100 éve) el sem tudtak képzelni: repülők, a lovak helyett autók, a távíró helyett telefon, rádió, atom, internet.

Azokban az időkben viszont létezett egy dolog, amely előtt fejet kell hajtanunk, s ma, a XXI. században nem csak fiataljainknak, hanem idősebb korosztályunknak is rettenetes gondot okoz: ez pedig az udvariasság. Száz éve egyszerűen ez nem volt kérdéses. Ma meg….!? (legyintés)

Azt már megszoktuk, hogy nem állnak fel az épp ezért suhancoknak titulált tizen-huszon-harmincévesek az időseknek a buszon, metrón, villamosszékben, s szépen, lassan elmegyünk e jelenség mellett, mint úthenger a sz.ró kutya mellett, kihez gazdája műanyaggal borított kézzel hajol le, hogy aztán az ominózus termékeket undorodva messzire hajítsa, lehetőleg a szomszéd telekre, mert a szomszéd fűje mindig fekább.

A cég, hol dolgozom, konkrétan megköveteli az udvariasságot, ennek hiányában kevesebb fizetést kapok. Talán épp ezért kifejlődött bennem egy olyan elvárás másokkal szemben, amely számomra alapvető, viszont úgy nézem, hogy volna még mit tanulniuk egyeseknek. Tagja vagyok több levelezőlistának, ahol a testbeszéd sokatmondó jelrendszere nélkül kell úgy véleményt formálni, hogy az érhető legyen, egyértelmű, ugyanakkor bizonyos kommunikációs keretek közé legyen szorítva, s a taglejtésekkel, mozdulatokkal kiegészített verbális magyarázat helyett csupán a gondosan megválogatott, írt szavaimmal legyek képes közölni valamit úgy, hogy az ne sértsen senkit. Évek teltek el, míg ez a levelezős társaság odáig fejlődött kulturalitás szintjén, hogy véleményüket, eszmecseréiket nem „anyázás” kíséri, hanem észérvek - ellenérvek jól összegyűjtött csokra (bár, igaz, ami igaz, sajnos itt is vannak kivételek).

De mi van az élő beszéddel? Egy problémára kétfajta módon kereshetünk verbálisan kiutat:

1. Ne haragudjon, de megkérhetném, hogy …, mert itt én ….., és nem …...! Köszönöm!
2. KI ENGEDTE MEG…!? Hogy merted…!? Most azonnal…!? MEGÉRTETTED!!??

Tudom, a két példa eléggé sarkalatos. Vagy nem!? Aki ismer engem, tudja, hogy szókimondó vagyok, néha elég sarkalatosan ítélek, s véleményemet nem mindig a legfinomabban szoktam elővezetni, s azt megmondani valakinek. Viszont úgy gondolom, hogy először (s főleg egy idegennel szemben) nem ugrunk fejtestül a kútba, s én is visszafogom magam azon első kör erejéig, ahol szépen, finoman kérek. Ha abból nem ért, vagy fölényeskedik, még mindig ott a második verzió.

Közelmúlt-béli események ihelették ezen írásom, melyben a fenti példák másodiként leírt sora hangzott el, férfitől nő felé irányulva (nem, nem tőlem) minimális tiszteletet sem tanúsítva, fölényes, oktalan, háztáji stílusban, csak az önnön egóba vetett, az Én vagyok itt az úr, a kínkeservit neki! gőgjéről tanúskodva.

Egy ilyenfajta kirohanás egy ismeretségi körön belül borzasztó, mégha a két fél nem is ismeri egymást, csak a harmadik, a szemtanú őket külön-külön. Utólag hiába próbáljuk tisztázni a helyzetet szemtől szemben, azt hiszem, feneketlen kútba tekint az, ki a „Nem vagyok hajlandó változtatni ezen” frázist kapja arcba válaszul. Ennek sem megoldását, sem feloldását nem találjuk magunkban, úgy vélem.

Jómagam ezzel is több tapasztalatot szereztem, s ezzel is tanultam, s tudom, hogy milyenné nem akarok válni. Most láthattam kívülről, hogy az általam eddig viccesnek, komolytalannak, súlytalannak ítélt odamondogatások hová tudnak elfajulni, ha az ember nem is próbálja kordában tartani azokat.

Én nem ezt az utat keresem.

 Állok az Galvani utca-Szerémi út kereszteződésében. A taxis mellettem nyugodtan ül, én kábán próbálom magam ébren tartani. Aludni kellene most, nem utazgatni. Na, nem mintha passzióból mentem volna, jókedvem végett, hanem munkaügyben. Dolgom végeztével hívtam a fuvarost, kiknek nevéről tudjuk, hogy ahány lapja a kockának, annyi – a lapok számának megfelelő értékű - számból áll neve, s logójával dobhatunk is, ha akarunk.

 A közlekedési lámpa vérszínű fénye a belső izzó erejétől megrészegülve csillog szemembe, őt az ellenző óvja a napfény tompító hatásától. Résnyire nyitott szemem épp az előttünk álló kocsira svenkel, de még alig fogom fel a márkajelzést, amikor is az autó mellett megmozduló villanásra rántom érzékszerveim legkényesebbikét, s bár csiszolt üveg fedi, hogy egybegyűjtse a fényt a sárgára, hunyorítva most egy kicsit homályos a kép, főleg, hogy nem tudom, mit is kell látnom tulajdonképpen.

 Valaki gurul az autók közt, igen, most már kivehető, egy kerekes szék. A benne ülő egy „napjaink koldusa”, aki a Fedél nélkül egy rongyos, agyonkoszolódott példányát próbálja értékesíteni a szmogban. Lábai kacskán állnak a lábtartón, tartása nyomorúságát hivatott kiemelni. Óvatosan lavíroz sávok által sorba rendezett autók közt, az alig egy - másfél méteres közt már rég belőtte magának.

 Nézem, nézem, s közben gondolkodóba esem: lehet, hogy tényleg nyomorult? Vagy a nyílt titokként kezelt koldus-maffia egy újabb trükkje, egészségesként így álcázva dolgoztatja őt nagyobb napi porciót remélve ezáltal? Vagy ő találta ki ezt?

 Annyi hazugság, átverés, hamisság, álság, és szemétség van a mai világban, hogy saját magam is már eleve úgy állok egy ilyen helyzet elé, hogy itt most át leszek verve, keresem a helyzetben az erre utaló jeleket, s bizalmatlanságom az életösztönnel egyenértékű mértékig próbál megóvni az esetleges szívástól.

 Nézem, ahogy gurul, és nem tudok dönteni. Az újság nem kell senkinek, hisz annyi példányban árulják szerteszét, hogy mindenki immunis ezen sajtótermékre, s terjesztőjére. Anno lehetett védekezni a nem kívánt kiadás ellen, ha egyszer megvette az ember, s a szélvédő elé helyezte, ezzel jelezvén, hogy már van neki. De a terjesztők elszemtelenedtek, éppúgy, mint – szintén emlékezhetünk – a kéretlen ablakmosók. Őket sikerült eltűntetni, a koldusokat nem. Ez is bizonyítja, hogy szervezetten dolgoznak, s a termékek nagy példányszáma is erre vall.

 Földhöz ragadt elmém próbálja a részletek által megítélni a helyzetet, miközben a lámpa pirosról sárgára, majd zöldre vált, s mi otthagyjuk a székes koldust, kinek minden egyes kocsisor potenciálisan magában hordozza a siker reményét, de minden egyes kocsisor egyben visszautasítások tömkelegét is jelenti.

 Üdv 2007 Budapestjén. Valamikor ez világváros volt…

Na, ez a bejegyzés sem lesz egyszerű, legalábbis ami a Kategóriákat illeti.

Vasárnap karikáztunk egy jót, mégpedig az elsőt évek óta. Cél a ... na, az nem volt egyáltalán, hacsak a "de jól érzem magam" feeling elérése nem tekinthető célnak. A Római parton kötöttünk ki, s Szentendre felé haladván edzettük izmainkba a tavasz napsugarait, s jó levegőjét. Láttunk kutyát, kacsát, madarakat, embereket (igen, ez még mindig az állat-kategória). Voltunk a Budakalász mellett tónál, kacsáztunk, és kavicsokat hajigáltunk. A vize tiszta, amilyet (temészetes / mesterséges) tóban még nem láttam. Finom tejfölös-sajtos lángos, és fagyi zárta a délutánt.

Este nyuszinézőben voltam, rájöttem, hogy nekem is kell egy olyan. Élő, meleg, szuszogó.

Altenatív ajánlat

 

Hétfőn a táncosabbik társaságommal voltam kirándulni, Ancsur és Sanyi szervezésében. Kocsival jutottunk el Pilisszentkeresztre, majd onnan gyalog fel Dobogókőre. Nem volt egy megerőltető túra, én legalább 4-szer ilyen hosszúra számítottam. Persze rossz szerencsémnek köszönhetően gyakorlatilag az első lépéssel kibicsaklott a bal bokám (nem a balboám!!!), ami után csak némi vércukor-pótlás után (=csoki) tudtam elindulni a többiekkel. 

 Amikor felértünk, meglepett az a tömeg, amelyet ott találtunk. A kilátóban egy úr szolgáltatott némi zenei aláfestést. A táj gyönyörű volt, jól jött a távcső, mely előkerült a pakkból. Némi szemlélődés után elmentünk éttermet keresni, s találtunk egyet, ahova beültünk. Ha eddig nem említettem volt, Zsófi hozta a kutyáját, Zorát is (Zora=Hajnal), aki fáradhatatlanul csalinkázott a lábaink alatt. Nos, a vendéglő kerthelyiségében is lábatlankodott, de már pórázon.

Ez adott egy lendületet a tulajdonosnak, aki a "kedves" feleségével együtt mércét feszegetett a katonai kiképzőket megszégyenítő stílusukkal és gorombaságukkal. Pedig már előttem gőzölgött a finom babgulyás, amikor a sokadik goromba beszólása után a "márpedig ez az én éttermem!" szózattal bírt támadni a vén f*sz, s a társaság egy emberként állt fel, és hagyta ott őt és riherongyát, s vele együtt csapot-papot, főzzék meg, amit ettek. Néhány vendég is velünk tartott, megerősítve minket igazunkban. Ki-ki kifizette, amit fogyasztott, egy-két tea, ásványvíz, viszont a nagy lé, ami az ételek ára lett volna, ott maradt a zsebünkben.

Szóval SEMMIKÉPPEN SEM SZABAD, sőt: TILOS!!! Dobogókőn az Ízek Háza nevű, kerthelyiséggel rendelkező étteremnek álcázott, a rossz minőségű kiszolgálást és a vendéglős saját kényelmét minden vendég elé helyező, bunkó, tajparaszt tulajdonosokkal rendelkező házba betérni, ott enni, vagy kísérletet tenni erre. Ha arra jártok, köpjetek egyet, s mondjátok, hogy a nevünkben tettétek. Óvjon e szózat mindenkit, ki arra vetődik!!

Végeredményben visszasétáltunk a kiindulási pontunkhoz, s megebédeltünk, bár nem tudtunk közösen leülni, s a kinti társaság cirka másfél óra elteltével kapta meg étkét. Persze nem a képen látható "Felső kocsmában" ettünk, hanem a vele szemben lévő étteremben, de legalább kedvesek voltak velünk, és az árak is felannyiba kerültek, mint a tetőn.

Hazafele még fagyiztunk egyet az Emilben, majd hazaérkezés után szabadfoglalkozás.

Jó éjt, gyerekek.

p.s. ismétlésképpen mondjátok utánam: Ízek Háza TABU!!! 
Ha meglátlak ott, letöröm a derekadat!! TILOS!! FÚJJ, ROSSZ KUTYA!

fotók: Andi és SchF

SchF leírása a kirándulásról

A fenti fotókat F. Ivett fényképezte a Margitszigeten a szépen tükröződő madarakról, amint a japánkertben élvezik a jó időt. Köszönöm szépen.

Mi is történt velem az elmúlt időszakban? Sokminden, onnantól kezdve, hogy.... és ott befejezve, hogy péntken megünnepeltük Ferike születésnapját az Amigo bárban. Ez olyan jól sikerült, hogy egy after-partira is hivatalos lettem, ahol hajnali háromkor hatan aludtunk egy szobában, matracokon és díványokon. 

Másnap Zsófi segítségével eljutottam a piliscsévi Salik-kupára a Kolibriba, szigorúan csak nézőként. Az ottani eredményeket Avatarral vitattuk meg a Szombat Esti láz férfimosdójában, röpke 5 mondatban, de meglehetősen hasonlított a véleményünk, mely egyáltalán nem volt összhangban a zsűri döntésével.

Vasárnap egy kis átviteltechnika várt rám, mert elvállaltam némi rakodást, összeszerelést egy szekrény-kialakításos projectben. Kodex-el legalább 200 kiló súlyú bútorlapot cipeltünk fel a negyedik emeletre, s mielőtt valaki respect-et kiáltana, elárulom: volt lift. Azért így is egy baromi hosszú folyosón kellett végigcipelni a cuccot, ami nem volt kis feladat.

A fürdőszobai szekrények összeszerelése után estére kipurcantam, de a szívem lehúzott Teára. Pangott, mint már hetek óta rendesen. Ezt Sütivel jól kielemeztük, és együtt szomorkodtunk a sajnálatos tényen. Sajnos rossz helyen van, mindenhonnan 20 perc gyalog, nem is a legjobb a terem, de azért megszokható, viszont mindezek mellett nem adok a rendezvénynek fél évet, ha így fogy a közönsége. Ráadásul a mai csikóknak nem ez kell, úgy néz ki. Már nem dívik ide lejönni, és táncolni. :(

Sajnálom, hogy így eltűnt a közönsége, hiszen nem is olyan régen még 2-300 ember ropta a vasárnap délutánonkénti táncot. A hirtelen visszaesés összeköthető a teremváltással, és az abból adódó közlekedési nehézségekkel. Többen csak egy mondattal reagáltak a vasárnapi táncot firtató kérdésemre: "Én oda már nem megyek le".

Kár érte... Nyugodjék békében.

Nemistudommi kötvetkezik.

Korunkban divatba jöttek az átcímkézett termékek, ál-szavatossággal. Azon, hogy a forgalmazó átcímkézi a húst, már meg sem lepődünk. Felháboroduk, majd elmegyünk bevásárolni az pörkölthöz húsalkatrészeket.

Politikusaink átcímkézik az ígéreteket, szebb jövőt ígérvén, de a teljes ellenkezőjét valósítván meg. Az, hogy a nép (az istenadta) mit akar - a kutyát sem érdekli. Erről eszembe jut egy vicc:

Történt vala anno dacumál az 'átkosban', hogy az egyik - az államapparátusban nagyon magas pozíciót betöltő - közismert politikus kergette édes szülőanyját a sparherlt körül nemi erőszaktevés céljáól. A szülé rimánkoda ékes szóval neki:

- Édes fiam, a ten-szülőanyádat csak nem...!?

- Mit csináljak, apám magját kihordó!? - rebegé ajáról a sarj - Tízmillió alattvalónk akarja!!

Persze ezt is hallottam/olvastam már mindenféle név alatt, így meg kell állapítsam, a címkézés nálunk népbetegség. Ácímkézzük a mondandónkat: ezt gondoljuk, de azt mondjuk. Álhíreket olvasunk, álsztárokat nézünk, ál-ételeket eszünk. Ál-politikusok ál-igéretében álmodtunk, de hamar kiderül: ál-mondtak.

Ál-papok hirdetnek ál-szentséget, nem is ál-gyerekeket használnak igenis ál-szentségeikhez, de kiderül: mindez csupán pedofilía.

Ál-szabályok közt élünk, eklatens példa a közlekedés; a manapság a KRESZ létezésének egyetlen oka, ha billeg otthon a komód, legyen minek a gyűjteményét alátenni. Az utakon a nagyobbé, márkásabbé  a hatalom, a zebrán is két csak fajta gyalogos létezik: a gyors és a lapos.

Minden, mi erény volt, érvényét vesztette. Az udvariasság, a hazaszeretet, mind nincs, 'én elkúrtam, te elkúrtad, ők elkúrták', ragoz már az óvodás is.

S szólá a hang: 'Elkúruk, de ti isszátok meg a levét, nekünk vigasság az élet, és csinálunk nektek ál-híreket ebbe a kurva országba.'

Szopó.

"Akkor fogok Valentin napot ünnepelni, mikor az amerikaiak a busójárást."

Ismeretlen szerző

TomCat Polo

 

Ülök a kádban.

Körülöttem csobog a víz, hullámzik a felszíne, ahogy elhenyélek a kellemes melegben. A hullámzás lassan elül, én is megnyugszom a melegben. Tisztára, mint az anyaméhben, talán azért is esik olyan jól a kád forró fürdő, mert azok a kellemes, meleg emlékek sejlenek fel előttünk, melyek a totális biztonság első, mindent megalapozó élményéhez köthetőek. Aztán jött a kellemetlen kényszer, végigcsúszni egy szűk, utálatos csatornán, hogy a műtő fénye szemünkbe égjen, tüdőnkbe a hideg levegő hasítson. Csoda, hogy mindenki felbőgi?

De itt ilyen nincs. Legfeljebb kiszállok, és gyorsan megtörülközöm. Vagy velem együtt hűl ki a víz. De rosszabb ne legyen. Bár a hűlőfélben lévő vízben feküdni csak addig jó, míg nem konstatáljuk: Ez HIDEG!!!!

Ülök a kádban.

Gondolataim csapongva kergetik egymást, sorrendbe téve, majd megkeverve eseményeket, ötleteket. Elhatározások születnek, majd felejtődnek el. Közben a lábujjamon ráncosra hízott a bőr, megnyomkodom, de ujjaim is ráncosak. Nem baj, dőlök vissza, ezek a dolgok már csak így mennek. A víz megnyugtatóan mozog, a kád szélén a sárga műanyag kacsák epekedve nézik a vizet, bárcsak úszhatnának. Legyen nekik.

Ülök a kádban négyen, a másik három szüntelenül hápog és ringatózik körülöttem. Elnézem őket, és látom: boldogok. Egyszerűség és sárga szín, ez a kacsa képlete. Nem holmi bonyolult lelki élet, nem hátulról-megkerülöm csavarások, hanem színtiszta háp. Legyen kis víz, legyen kis meleg, és jóság.

Ülök a kádban, és nézem a műanyagot, fröccsöntött sárgaság az egész, mégis, megtelik valahol a lelkem elfeledett gyermekséggel, a régi nyarak szagával, emlékével. Infantilis vagyok az egész kacsamániámmal, tudom jól, de nem bánom. Egy kis kacsa itt, egy kis kacsa ott, máris, egészen másként szemlélem az életem. A sarokban kettő figyel, felette a tusfürdő. A körömtisztító kefe sárga és piros színű, és kacsa alakú. Nevetséges? Nevessetek, azt sem bánom, nevessetek, mert az nektek jó, kinevetni, akit nem értetek.

Ülök a kádban, hol elkalandoztak a gondolataim. Feleszmélek.

A fenébe! De kihűlt ez a víz!

Öregek. Ülnek egymás mellett a villamoson, zötyögnek a hajnali forgalomban. A néni előtt egy kosár virág, arcán a világ összes ránca. Szinte kétségbeesetten néz maga elé, a folyton aggódók tekintetével, mi lesz a virággal, el tudom-e adni, édes Istenkém? Sokszor láttam ilyen arcot, megérhette a két világháború közötti békeidőket, talán még gyerekként, majd az azt követő 6 éves őrjöngést, s talán ő is súlyos adókkal fizetett a világ akkor „divatos” elmebetegségéért, az egymást legyilkolás értelmetlen, őrjöngő versengésében. Az egész 80 éve küzdelem, aggodalom. Átélt háborút, forradalmat, diktatúrát, békét. Küzdött az életben maradásért, a szeretteiért, egy szelet kenyérért, sorban állt a jegyrendszer kíméletlen időszakában, egy nem embernek való világban. Most már csak a virágért aggódik, s az unokákra gondol, miből lesz nekik kisautó, vonat, Mici-baba? Vagy Play-station, videó, netán Barbie-baba? Szegény, nem érti ezt a világot sem. Anno az elvet nem értette, de követte, mert ezt kellett, ma a szavakat nem érti, a technikát, a csillogó-villogó kivagyiságot, a pár perces sztárokat, akik egy hónapban többet keresnek, mint amennyit ő egy egész életében magáénak tudhatott. Neki a való világ a csokor virág, a kis kert, ahonnan a reggel leszakajtott őket, a piac, ahova naponta elsétál, és eladja őket, közben egy kis trécselés Teri nénivel, a jó bableves, jó tejfölösen, székelykáposzta, szintén tejföllel, a doktor, aki óva inti mindentől, aggódva öreg szervezetéért, s a mindennapi kuporgatás, hogy holnap is jusson kenyérre. Ezek élnek öreg képzeletében, s töltik be a mindennapjait, s amely miatt aggodalom fátyolozza tekintetét.

A bácsi mellén összefont karokkal ül, tekintete makacs, konok. Mint egy vén, megkeményedett, keserű napszámos, akit szintén nem kímélt az élet. Dacosan néz szembe a mindennapokkal, sokat már nem vár a világtól, de a méltósága még mindig a régi. Sokan lenézik ráncaira, ősz hajára tekintve, de ezekkel nem törődik. Megélte ő is a világháborút, harcolt a fronton, kétszer sebesült, és sokakkal ellentétben mégis hazatért. Kint volt az utcán, amikor kellett, lyukas zászló mellett dobálta macskakővel az ellent. Mérnök eredetileg, mégpedig építő, épített ő már sokmindent, de mégis sajnálja a jó követ, hiszen azt cipővel kell koptatni, nem pedig golyóval forgácsolni. A börtönkoszt fertelmes volt, de szerencséjére a fejét csak kevésbé verték, így félig meg tudta rágni a nem túl gyakori, keményebb falatokat. Szabadulása után szakmunkásnak sem kellett senkinek, diplomája ellenére betanított munkásként foglalkoztatták, hordta a rekeszeket az egyik sarokból a másikba, értelmetlen, buta agyak által kreált "okosságokat" próbált megoldani, és ha teljesítette a lehetetlen, onnantól kezdve megkövetelték tőle. Próbált üzletelni kamionosokkal, járt meccsekre, drukkolt Puskáséknak, s várta őket a vasútállomáson a tömeggel együtt, amikor Olimpiai bajnokságot nyertek. Lassan fel-dolgozta magát, már elismerték munkáját, de még mindig gyanús elem volt börtönviselt múltja miatt, s nehezen bár, de boldogult. A vasfüggöny lehullott, s először hallott olyanról, hogy demokrácia, pedig legutoljára régi tanulmányaiban olvasta ezt a szót Athén kapcsán. Az unokák felnőttek, segített nekik a matematikában, fizikában, de azokat jobban érdekelte az új ruha, a márkás cipő, és rohantak ki aput, anyut nyúzni, mikor mennének már a plázába. Öreg, hajdan erős csontjai már megkoptak, megviselte a börtön, a kemény munka, de azért jól tartja magát. S ha ránéz valakire, az átkínlódott évek tükröződnek vissza áttetsző szemében.

Ülnek egymás mellett, én nézem alakjukat, s visz minket a villamos. Én leszállok, ők maradnak, s ahogy az Élet ragadta el tőlük értékes éveiket, úgy ragadja őket tova a sárga gépszörny az ismeretlen jövőbe.

Sötét van odakint, meg szél és hideg.  Inkább iszom egy kávét.

p.s. a szelek meghajlásra késztetik a fákat, bokrokat, az ég ráfekszik a városra, sötétségével messze kergeti a nyári emlékeket, és közelebb hozza a nagykabát gondolatát. Hol vagy, orgonaszagú Tavasz? Hol a vidám kacajod, szoknyád lebbenése, mely minden élőt, állatot, ember, virágot és növént, plantkont és egysejtűt az eljövendő életek izgalmával töltött fel? Hol vagy bölcs Ősz-anyó, ki komoly, de szeretetteljes mosolyoddal simogatsz minket, és felkészíted lelkünket az öreg, mogorva Tél megérkeztére? Sehol nem látlak titeket, csak a nagyhangú, pöffeszkedő, gőgjébe fúló és embereket fojtogató nyár emlékét őrzöm. Nagylegény őkelme, mert elkergetett titeket, Őszt és Tavasz, nem engedvén kiteljesedéseket. Szövetkezett a nagyszakállú Téllel, és ketten élik világukat, uralkodnak odakint erdőn-mezőn, városon és falun, emberen, állaton, kutyán, macskán. Ők az urak a fák között, a bokrokban, a hegyekben. Léptük nyoma nem csak egy évszakra, hanem az egész évre rányomja bélyegét. Ezért nem jön már a Tavasz, nem jön már az Ősz, csak félve, és kémlelve, hogy iszkolni tudjon, ha kell, hol tűnik fel a két komisz: a Nyár és a Tél. Bár már ők is késnek, órájuk fogaskerekeit megkoptatta a múló idő.

Elvesztettem nyakláncomat,
 Kacsa vagyon rajta.

Annak, aki megtalálja,
Fagyit veszek érte.

Nem emlékszem, hogy már a Gödör végén sem volt rajtam (annyira megszoktam, hogy fel sem tűnt, csak hétfő reggel), vagy pedig valahol otthon hánytam el. Viszont otthon minden lehetséges helyet megnézetem már. Hiányzik.

Három hete indultunk útnak, és másfél hete érkeztünk meg. A köztes 10 nap most már szinte csak álomként él emlékeimben. Ott voltam, átéltem, és mégsem úgy emlékszem rá, mint egy nagyszerű időszakra, pedig az volt. Csak akkor még nem mertem megélni, most viszont vágyom vissza.

Kezdek belerázódni a napi robotba, csak ez lehet a magyarázata, hogy ily' kevéssé hiszem el, hogy ott voltam. De nem akarok és fogok felejteni! Ha lehet, jövőre ismét ott leszek. Addig is:

Viszlát Herräng!

Ők ott élnek, és úszkálnak továbbra is....

Budapesten ma minden sáv Bush-sáv...

link

A héten megújult a freeblog, ennek következtében volt néhány átmeneti probléma, amely remélem, lassan megoldódik. A problémamegoldásban segítségemre volt SchF, aki a kommentekbe írta bele aktuális HELP-jeit. Köszi, SchF!

Hétvégén többen lemegyünk a Hot Club of Hungary koncertre, Siófokra. Hurrá!!! Majd írok róla.

Esti festegetés, ablakcsere után. Jobb láb a fürdőkád peremén, lendület, bal láb emel, majd BUMM !! - a mosógép 3 centit arréb mászik. A kis lábujjam meg azt mondja: BAROM !! A torkomból indiánüvöltés tör fel, igazolandó az előbbi tézist.

Szóval nagyot, erősen. Először azt hittem, hogy eltört, de szerintem nem. Legalábbis tegnap este a Fat Mo's-ban a Pribojszki Quartet koncert alatt is így táncoltam, s fájdogált, de nem volt jelentős. Éjjelre azért köré tekertem egy neves zsebkendőt, hátha lelohad. Egy kicsit. De érzékeny és fáj. Szegény.

Brühühű. A fájdalmas testrész

Hétfőn akár lehetett volna jó napom is, hiszen otthon maradtam, és nem mentem melózni. De sajnos nem így alakult. Az apropó az volt, hogy a téli fagyoskodást megunván, ajtó- és ablakcserére határoztam el magam. Hosszas spórolás után elkezdtem keresni a megfelelő kivitelezőt, szakembert. Korábban írtam róla, hogy az ajtós megvan, de ő még nem készítette el, és szerelte be a nyílászárót. Nem így az ablakosok. Pénteken megkaptam a telefont: hétfőn jönnének.

Nosza, ki is pakoltam a szobából, leszereltem a fűrdőből, a konyhából, amit tudtam, de hát az egész lakást nem lehet szétszedni. Dehogynem. Őnekik sikerült. Remegve hallgattam a gépi fűrész, a pajszer, a kalapács, a fúró hangját, összerezzentem, ahányszor csak odacsapott, kikilyukadt, meghasadt, eltörött, és félve lapultam, ahányszor csak leesett, kizuhant, lehullott, megpattant. A gépi zajokat időnként egy-egy káromkodás szakította félbe, de hát oda se neki. A szakik egyébként elég rendes munkát végeztek, a kőművesnek van dolga rendesen. Ráadásul kiderült, hogy a fürdőszoba csempéit az imádság tartja csak, így azt is szaki csinálja meg. Mi lesz ebből? A végét még nem látom, de nekem kell majd újratapétáznom legalább az ablak mellett, meg a fűtőtest mögött, és nekem kell majd a konyhát és a fürdőszobát kifestenem.

A fürdőszoba átalakítás alatt

A konyha romokban

A szoba egy katasztrófa

Istenem, ha tudom, hogy ennyi macera, nem biztos, hogy így belevágtam volna. De egyszer legyek túl rajta, és onnantól kezdve legalább 10°C-kal magasabb átlaghőmérsékletet szeretnék télen, és alacsonyabb számlákat. Hosszútávra megéri.

Viszont egy jó hír: a hétvégén újabb kedvenccel lettem gazdagabb. A neve: Tapi.

Beépített mágneses tappancsok, extra adag vigyor

 

Sikerült a húsvéti tojást felrobbantanom a mikróban. Bravó. Kurvabüdösvolt.

Ma elkísértem Ancsát, hogy vegyünk neki egy mp3 lejátszót. Az action sikeres volt, gyorsan elintéztük a dolgot, etta örö é bódottá.

A Sasadi úton elváltunk, mindeketten mentünk a magunk dolgára: ő haza, én meg szteppelni. A Móriczon felültem a 6-osra, közben nekiálltam olvasni Nyomorultakat. Ezen tevékenységet, és az álmos délutáni szöszmötölést - ami egy végállomáson álló villamoson lenni szokott - egy irgalmatlan, ordenáré nagy büfögés szakította félbe. A hirtelen beálló döbbent csendbe egy borízű hang hatolt bele:

 - Jól esett, na! - dörmögte. Hát nem egy nagy AZFS ült az ülésen!? Ha kérded, mi az, rakd ki helyes sorrendbe a betűket.

Íme, a fotó róla. Lábai az ülésen, olcsó póló, farmerdzseki, farmernadrág, kínai papucs, szakadt, lyukas zokni, övén egy kulacs (egy normál műa. flakon, karabínerrel kieg.), amibe éppen egy zacskóból próbált bizonytalan állagú löttyöt belefolyatni (a képen látható a kupakja). Lábai alatt Auchan-os zacskó, talán Budaörsről jött... Így ült a(z) AZFS a villamoson, a felszállók nem kis megrökönyödésére.

Mindenesetre elgondolkodtató, mekkora igénytelenség szükségeltetik ehhez a fajta viselkedéshez...

Sajnálatos, de megint kiöntöttek a folyóink. Az árvíz elleni védekezésről meg csak beszélnek odafent, de tevőlegesen nem sokminden történt, azonkívül, hogy azok az emberek, akiket közvetlen fenyeget a veszély, megpróbálnak ellene összefogni, és menteni a sz***s kis vagyonukat, értékeiket. Állami szinten hatalmas pénzösszegbe kerül - azt mondják - de mennyibe kerül 1 km autópálya? Melyikre volna / van nagyobb szükség? Melyikkel lehetne választást nyerni?

Egy cikk - fotókkal - a kacsás képre klikkelve.

A kacsa sziulettje megáért beszél - aki a víz hátán is megél.

Még egy cikk: Átcsap a BKV feje fölött az ár

Holdcsepp gyászjelentéséhez egy hangulatban illő fénykép a Szanalmas.hu-ról Tujm által beküldve:

De nem ám!!!

Az őzike

Ezek után nem is tudom, hogy megosszam-e veletek a két képet, amit szintén a fenti kultusz-oldalról töltöttem le. De hát kacsák vagyunk, nem!?

 

Volt anno a Balázs vendégő. Majd a Mammut II-ben lévő Kaméleon Klub. Most az Alcatraz.

A közös a három helyben, hogy oda jártunk bulizni, amikor volt kedvünknek megfelelő zene. A Balázsban a régi Madarak játszott, a Kaméleonban a Lucky Boys Shuffle Band, az Alcatrazban a Hot Jazz Band. Ezek egyébként elég nívós helyek, gyakorlatilag étterem mindegyik. Van egy zenekar, mely oda leszerződik, és játszik. És megjelenik a táncos életforma, hiszen rajongótáborral megáldott a legtöbb zenekar. Jön a táncos, és a következőt műveli:

1. Nem öltözik fel. Mármint az alkalomnak megfelelően.
2. Nem fogyaszt. Nem eszik, nem iszik - pedig egy-egy sör, üdítő még beleférne.
3. Ennek kompenzálására hoz magával üdítőt, ásványvizet. Eleinte még rejtegeti.
4. A 'nem felöltözés' azt jelenti, hogy egy darab szakadt pólóban jelenik meg, és azt izzadja szét.
5. A táncparketten öltözik át - nem számít neki, hogy mellette emberek étkeznének.
6. Az eddig rejtegetett innivalót kényelmi szempontok miatt már elölhagyja.
7. Otthagyja a cipőjét, leizzadt pólóját szag-alapnak - bár van ruhatár.
8. Előveszi a konzervet, kenyeret, amit hozott, mert éhes.

A Balázsból az 5. pont környékén, a Kaméleonból aa 7. pont környékén rúgták ki a táncos társaságot. Megjegyzem, hogy akkor leginkább a boogie-woogie dívott, mert az együttesek zenéjére az ún. boogie-sok jártak le. Az egyik együttes a fenti viselkedésformák miatt el is nevezte őket bugrisok-nak. Nem csodálom.

Nos, tegnap este a sérülésem ellenére lementem a HJB koncerjére, és szembetalálkoztam egy olyan tényzővel, mely kimeríti a 7-es pont megvalósítását.

GYEREKEK! ÉN SZERETEK ODAJÁRNI! NE KELLJEN MÁR E MIATT KIUTASÍTTATNUNK INNEN IS!

Ezúton kérek minden táncos olvastót, hogy ha hasonló jelenséggel találkozik, lépjen fel ellene! Erélyesen! Közös érdek, hogy legyen hol mulatnunk, egy hely, 'mi befogad!

 

1848-49, Petőfi, Vasvári, Kossuth, márciusi ifjak, Szabadságharc, Nemzeti Múzeum, Nemzeti Dal, kokárda.

Ki mondja meg, melyikből volt a legkevesebb tegnap? Jártunk az utcán, és egy kézzel megszámolható volt az ezt viselők tábora.

Kárpótlásul olvassátok el a verset (úgyist ezt olvastátok, szavaltátok az általános iskolában minden márciusban), ha már a kokárdát nem vettétek fel (TISZTELET A KIVÉTELNEK).

- Petőfi Sándor -

NEMZETI DAL

Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! –
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

(Pest, 1848. március 13.)

Nem szeretem, hogy ha valaki(k) nem lát(nak) a saját szemé(ük)től. A szombat ennek a mondásnak a jegyében telt el. Haza is mentem, bosszankodván ezen a tényen.
---------------------------------

Recept-klub:

A tuti finom ír-kávé utánzata:

• Két kávéskanál Nescafé
• Egy púpozott kanál Arany kakaó
• 3 kávéskanál barnacukor
• forró víz, elkeverve a fenti összetétellel
• tejszínhab a tetejére
• mindezt leönteni egy kis Bailey's-zel

HMMMM..... az eredmény nem látszik a fotón, de finom a valóságban.

---------------------------------

Dél-Afrika

Sikerült sokat beszélgetnem egy Dél-Afrikából hazatért biológussal arról, hogy odaát mennyivel másabbak az emberi kapcsolatok, az értékek, a vallás meg- és átélése, és a természethez való kötődés, a határtalan szabadság érzése. Érdekes módon, ha Dél-Afrika szóba kerül, mindig a fekete-emberek jutnak eszembe, akik ott élnek, közösséget alkotnak. Civilizált világban élvén a lándzsa, félmeztelen emberek, és törzsi tánc az első, amit magam elé képzelek, s bár a vízió nem állja meg teljes mértékben a helyét, hiszen tényleg vannak még ilyen törzsek, de oda is elért már az Internet - bár lassabb, - ott is autóval közlekednek a szavannákon át, puskát használnak a vadőrök, vadászok, van telefon, emeletes házak, TV, rádió, poitika. Nem egy eldugott világvége, hiszen igényük van a tanulásra, a taníttatásra, pont ezért volt lehetősége kimenni az ismerősömnek is. Aki oda még egyszer visszamegy, onnantól kezdve bárhol is jár a világban, odavágyik világ életében, nem fogja máshol megtalálni a helyét. Egy másik világ, élet az.

Bővebb infó itt

B. szerint egy f*sz vagyok, mert elpazarolom a tehetségem. Ezen el kell gondolkodnom...

-------

Mindazonáltal tegnap lementem Alcatrazba edzés után, és egy idősebb úr Körte társaságából megkérdezte: a tiéd a Bazsix weboldal? Mert nagyon jó swingzenék vannak rajta, honnan van ilyen repertoárod? Fel kellett világosítsam, hogy én nem tehetek róla, csak egy-egy linket tettem ki az oldalamra, amely MÁS oldalakra kalauzolja el. Szegény, nagyot csalódott...

Az ominózus linkek:

zenehallgatás

• Swing rádió
• Kislányrádió
• Korableli swing-zene
• Korableli swing-zene HELP
• AccuRadio: main site
• AccuRadio: Swingin' Pop...
• Zenék MIDI-fileokban

Volt ez a tanfolyam, amely oly' sok érdeklődésre tarthatott számot, a méltán híres tanár-páros révén.

Na, erre NEM jutottunk el, anyagi elégtelenség miatt. Ebből az a következtetés vonható le, hogy itthon taníthat akár a tánc atyaúristene is, ha nincs pénz, nincs pénz. A teljes kurzus volt 30.000 Ft (bocs: 29.500), egy óra díja 4000 Ft. Sajnálom, mert sokat lehetett volna tanulni, de:

1. nincs stabil partnerem, akivel a tanult dolgokat gyakorolhatnám.

2. Hiába életérzés, a tánc mégiscsak hobbi, bárhogy szeretem is. És jelenleg még mindig nem tudok eleget spórolni. Soroljam, mi minden kellene? ....

3. Miután nem vagyok semmilyen tanzgruppe tagja, így még aktívan kamatoztatni sem tudom az így felszedett tudást.

Mindenesetre, akik ott voltak, el voltak ájulva. Mi csak a szombat esti bulira jutottunk be, ahol jót táncoltunk; Steven énekelt - hát az valami fenomenális volt. Nem egyszerűen énekelt, hanem maga volt a zene, a hang, a mozdulat, valódi, originális fekete hang, mozgás, feeling. Extázis, ahogy Holdcsepp írta SchF blogján.

SchF még egy jót cselekedett a 7végén: ezt.

Az a szerencse, hogy van Béla, meg az ő hatalmas szíve, meg a kocsija, mert miután megtudtam, hogy a Pestújhelyi Közösségi Házban lesz a buli, így elkértem tőle a kocsiját, és nem kellett hajnalban azzal vacakolni, hogy kivel hozatjuk haza magunkat. Ancsáért is autóval mentem, hoztam, vittem, melegben voltunk, gyorsak voltunk. Hozsánna néki.

Az utóbbi pár napban nem nagyon volt kedvem blogot írni. Nem azért, mert, hanem csak. De azért nézzük, mi történt az utóbbi napokban:

Volt egy kis tavasz, majd vasárnapra kelve visszajött a tél. Ez egy kissé depissé tett sokakat, tk. engem is (talán ezért nem is nagyon forszíroztam a blogot?). Hétvégén volt egy táncverseny a Forgách utcában, Jack & Jill kategóriájú. (Ennek a lényege, hogy az indulók nem fix párt alkotnak, hanem minden körben más lány és más fiú táncol együtt. Tehát a lényeg nem az, hogy egy pár hogy táncol együtt, hanem az, hogy egy fiú hogy vezet egy idegen lányt, hogy tud vele táncolni, és a lány hogy követi le azon fiút. Természetesen külön pontozzák mindkettejüket). Bár ez inkábba táncos blogomra való lenne, nincs kedvem annyit írni róla, így marad itt.

Szóval erre mentünk el Ancsával, ő fotózott, én pedig Rita kérésére vállaltam a részvételt, mert kevés fiú nevezett. Ki is fejtettem abbéli aggályaimat, hogy a kezdők akkor sehol nem lesznek, megint a "nagyok" fognak tarolni - és lőn. A helyezésekről később. Ajánlottam Ritának, hogy ahhoz, hogy a kezdőknek ne menjen el az életkedvük a további versenyzéstől, kellene rendeznie egy olyan táncversenyt, amelyere csak a tánciskolások nevezhetnek. Így reális esélyeik lennének, és sikerélmény is lenne. (Detto ugyanezt írta Zsuzsó is)

A helyezések:

Lányok:

1. Héger Zsófi
2. Lendvay Anita
3. Horváth Emőke

Fiúk:

1. Visnyai-Nagy Andris
2. Várszegi
3. Ozora Andris

:)

Részleteket itt: fotók / leírás.

-----------------------------------

Ezen kívül ami történt: Ötórai Teán farsangi hangulat volt, sokan jelmezbe öltöztek; vissazjött a tél, ismét megfáztam; Putyin elnök úr látogatóba jön MO-ra, ezért lezárták a fél fővárost. Élmény lesz ma hazajutni.

Más keser nincs.

 Ma van Velentin-nap. Vagy Bálint nap. MIndegy, itt olvashattok róla. Én alapvetően gyűlölöm ezt a napot, a kedvesem ugyanolyan szeretetben részesül ma, mint bármikor. Lehet ünnepelni, lehet örülni, de az a nyáladzás, ami a médiában / -ból folyik, tényleg hányingert keltő.

Szóval ma felvettem az Antivalentin-pólómat. Ezzel teljesen antiszoc. kinézetem lett, de kit érdekel? :)