Kacsa Rulez!

Az úgy volt, hogy elmegyek sétálni egyet. Nem terveztem semmit, de tudtam, mit szeretnék megnézni. Például az úszkáló kacsákat a városligeti tavon, vagy a Vajdahunyad várat, látni a Hősök terét, sétálni az Andrássy-n… szóval csupa-csupa olyan dolgot, melyeket a turistáknak ajánl az összes, Budapesttel foglalkozó magazin és prospektus, s mégis, nekem, ki itt élek, határtalan örömet tudott okozni.

Hogy végül addig-addig sétálgattam fel s alá, hogy feljutottam a Várba, az csak annak köszönhető, hogy hétvége lévén nagyon ráértem. Igazából az egész történtnek csak egy momentuma ragadott meg annyira, hogy ismét leüljek ide, és meséljek róla; emellett a fél várost bejáró séta mellékkörülmény.

Kellemes vasárnapi délután van, amikor elindulok, és bár szentül elhatározom, hogy gyalog megyek, mégis csalok egy kicsit: nincs kedvem gyalog átkelni a felüljárón, így fogok egy villamost, mely a megfelelő megállóig eligazít. Innen már tényleg lábbuszozom.

A Széchenyi fürdőtől nem messze kis gyógyvizet köpő kút egy csöpp tavacska közepén, oldalában kis betonépület. A gyógyvizek hazájában természetes, hogy itt meg is vásárolható a víz, kannástul vagy anélkül. Bent eltéveszthetetlen kénes szagban olvasom, milyen panaszokra jó e víz. Néhány ember sorban áll, idősek, kevésbé öregek vegyesen, mindegyiküknél ásványvizes palack, s az egykedvű kiszolgáló hölgy egy közönséges konyhai csapból tölti a műanyagba a - minden bizonnyal  - gyógyító vizet.

Az Állatkerti sétányon folytatva sétámat érek el a pingpong-asztalokhoz. Három asztal, egyik sem üres, de nem fiatalok foglalják el, hanem egy nyugdíjas-egyletnek kinéző társaság. Két asztalnál párost játszanak, a harmadiknál egy-egy elleni játék zajlik. Kinézetre teljesen közönséges nyugdíjas emberek, az utcán, közértben találkozhatunk velük, talán el is mennénk mellettük. Nem, nem az öreg cekkeres nénik, reszketeg bácsik. Ezek a seniorok az őszülő házmester, a volt szaki a gyárból, a nyomdai munkásnő, bedolgozó a szövőgyárból… Ruházatuk alapján teljesen átlagos réteghez sorolnám őket, ami mégis különlegesség teszi őket számomra, az a technikai képzettség, fölény, mellyel e játékot játsszák. Némely labdamenet olyan gyors, hogy csak a szemem villanásával tudom követni, mert a nyakam belefájdulna. Egy-egy pörgetés, nyesés félelmetesen kanyarodik a levegőben, van, amit az ellen nem tud visszaadni, de ez a ritkább, s támadásként talán még jobban megnyesik, ütik a labdát, hogy övék legyen a menet. Vélem, talán ex-versenyzőket láthatok, vagy olyan egylet tagjait, melyek a ping-pongban vélik megtalálni nyugdíjas éveik értelmét.

Kép forrása

Mindkét asztalnál jókedv, s mozgalmasság. A harmadik asztalnál játszó két úr talán még ezen is túltesz: egyikük támad, szinte teljes erőből üti, pörgeti a kis plasztikot, a másik jó 4 méterre áll, és védekezik. Játékuk villámgyors, a védekező úr a nagy távolság ellenére is képes olyan ügyesen visszaütni a labdát a támadó télfelére, hogy nem egyszer ez által nyeri a menetet. Tenyeres, fonák váltogatja egymást, attól függően, hogy a másik térfélről hova érkezik a labda. S az egyszer csak elgurul, felém jön, s én önkéntelenül is nyúlok érte, a földről adom, dobom vissza „Védő úrnak”, aki furcsa mozdulatot tesz ütőjével, hogy elkapja. S most látom, jobb keze – talán születési rendellenesség miatt – kacska, emiatt bal kezében fogja ütőjét. Amikor a labdát akarta összeszedni, az ütő kezet cserélt, de hogy látja, oda fogom dobni neki, visszacserélte ütőjét, és a felé repülő labdát az ütővel kapja el. Ez a csere volt a furcsa mozdulat, amelyet észrevettem.

S egyúttal észreveszek még mást is: amellett a kitartás, akarat mellett, mellyel e káráztató tudását elérte testi fogyatékosságát leküzdve, én mindörökre labdaszedő maradok.

Kép forrása

Srácok. Hét és nyolc év közöttiek lehetnek, tízet számolok meg egy pillantással. Ki alulfejlett, ki már egy fejjel felénő a másiknak, tálán nem egy évfolyam, másodikos az elsősök közt? Kiáltoznak, futnak, elesnek, felkelnek, sárosak lesznek, bíztatják egymást. Rúgják a bőrt.

A régi idők játéka. Azé az időé, amikor még nem volt személyi számítógép, Nintendó, elektromos ezmegaz, tévé is alig, vagy sehogy. Még régebbre visszatekintve semmi sem volt, csak a bőr, a laszti a grundon. Végül is Puskásék is innen indultak.

És ezek a srácok játszanak. Kipirult arccal, lihegve, de a szabadságot élvező, valódi gyermeki örömmel, az első tavaszi napok egyikén ajándékban kapott szép időt kihasználva. És köszönhetően tanítójuknak, nevelőjüknek, aki labdát adott nekik.

Hátrébb tekintve még legalább nyolcvan gyermek zsibong, fiúk-lányok vegyesen. Kidobósoznak, ugróiskolát játszanak, futkároznak, élvezik a tanítás utáni, de napközi előtti rövid szabadságot. Ők iskolában vannak, az udvaron, fehér kerítéssel elválasztva tőlem, aki egy padon ülök, és belemerülök nézésükbe, az emlékeimbe, melyeknek egyenes ági megtestesítői ők – gyermekként én is ugyanígy, ugyanezekkel a mozdulatokkal, cselekkel, botlásokkal csetlettem a többiekkel, s bár több generáció választ el tőlük, egy pillanatra ugyanazok vagyunk.

Gyerekek.

Vihar dúl bennem, s ennek nyomán „tollat ragadtam”, s lejegyeztem az alábbiakat. Egy korszak zárul le, úgy hiszem.

A kiváltó hír a következő:

 „Sziasztok!

Sajnos rossz hírt kell közölnünk veletek. 13 év után, 2008. március 16-án bezárjuk kapuinkat. Addig még két alkalommal (március 09., és március 16.) élvezhetitek Ferike zenéjét, a vidám hangulatot, és a finom teákat.:-)

Várunk szeretettel benneteket a szokott helyen és időben, az Újpesti Gyermek és Ifjúsági Házban, vasárnap 17 és 22 óra között.

Cím: 1042 Budapest, István út 17-19. Megközelíthetőség: a 3-as (kék) metróval Újpest központig gyertek (végállomásnál kell leszállni), és onnan az István úton kb. 80 méter séta. Az ifjúsági ház az okmányiroda mellett, a polgármesteri hivatallal szemben található.

Üdv,

A Tea vezetősége”

Mit is kell tudni az Ötórairól?

 Elsősorban azt, hogy Budapest legnépszerűbb, leghangulatosabb össztáncának ad helyet. Anno – nagyon régen, 13 éve - Auer Pál indította el a Sway Táncklub szervezésében Anyussal (dr. Kramarikné, Kissimon Judit) azért, hogy az ott táncolók a "gyakorlatban" is táncoljanak, ne csak az edzésen, hanem azokon az órákon kívül mintegy szórakozással egybekötött gyakorlásként is. Ebből az egy táncklubnak tartott programból nőtte ki magát. Már több helyszínen is volt a Tea, mindig a követelményeknek illetve a résztvevők számának megfelelően. Ilyen volt a Laufenauer utca, a Pestújhelyi Művelődési Ház, a Taurus Gumigyár kultúrterme, a Törekvés Művelődési Ház, illetve a jelenlegi Feeling táncterme az Asztalos Sándor utcánban. Mindegyik helyszínhez számtalan emlék kötődik, mégis azt kell mondanom, hogy számomra igazán TEA a Laufenauer utcában lett az igazi Tea.

 Azt írtam, hogy legnépszerűbb... nos van még egy hely (Szombat Esti Láz – illetve a kisteremben Ferike van, az majdnem ilyen jó, de ott csak a swing megy), de az hangulatában messze nem éri el ezt a színvonalat, amihez hozzájárul még Ferike - a "DJ" - személyisége is.

 Kellemes légkör, kultúrált szórakozás, szenvedély, érzékiség, némi fűszerezett romantika - és természetesen kegyetlen harc az "én vagyok a jobb, akkor is lenyomlak" - szemlélet jegyében, teljesen feleslegesen. Nincs alkohol, viszont van tea minden mennyiségben, amiből a belépőjegy átnyújtása ellenében a ház vendége vagy egy pohárral. Szendvics, üdítő, rágó, csoki, kávé, cappucino... ez a választék a büfében. És persze egy mosoly.

 Akik a csapatot magja: (alapítóként anno Anyus), Vussy, Ferike, régen Endre is. A kis család, akik azért annyira nem is kicsik. Az utóbbi időbe a DJ pult helyén Misi található, saját stílusban adván zenét. Ott vannak még a büféslányok, a pénztáros-, ruhatáros lányok. És a csapat másik fele: a táncosok. Megtalálhatsz itt mindenfajta táncot: vannak versenytáncosok (amit táncolnak: cha-cha-cha, szamba, rumba, Paso Doble, Jive -ezek a latin táncok; angol keringő, bécsi keringő, tangó, quick-step, slow-fox -ezek a standard táncok), boogie-woogiesok, swingesek (akik lindy-hop-ot táncolnak), salsások, merengét táncolók, argentin-tangósok, van, aki szteppel, van aki akrobatikus Rock and Roll-t tanuló tanuló :))

 A táncos egy külön állatfaj. Aki egyszer beleszeret ebbe, nem igazán tud szabadulni a varázsától. Sport, mozgás, szórakozás, élmények, siker, csillogás - fáradság, könnyek, rivalizálás, csalódottság, kiégés. Ezek a jellemzői ennek a fajta szórakozásnak. És itt természetesen minden fajtája megtalálható az embereknek. A tánc az a műfaj, ahol fizikai kapcsolatba kerül két „vadidegen” ember. Sokkal közvetlenebbül, mint teszem fel a rúdugrásban, van a fociban, vagy a kézilabdában. A tánc - ellentétes neműek bújnak össze, ölelik meg egymást, fogják meg egymás kezét. Érdekes: ha a mindennapi életben meg akarnám fogni egy lány kezét, valószínű kapok egy pofont, de amikor táncolni viszem, minden további nélkül az enyém – a keze :)))). Teljesen más értékek között vagyunk, más az értékrend. Ugyanez igaz a kapcsolatokra is. Nem hiszem, hogy lenne még egy ilyen belterjes társaság, hiszen mint említettem, a fizikai közelség sokszor sok mindent közvetlenebbül elmond a másikról, mint 100 szó. Nagyon gyakori a nem-verbális kommunikáció, és sokkal könnyebb kapcsolatot teremteni ezáltal, mint mondjuk a futóknál. Ez persze nagyon összetett dolog. Hiszen érzed a lányt (lányok a fiút), érzed az illatát, a keze melegét, a derekát, a combodon a csípőjét, és mégis meg kell tartani a távolságot - a három lépést. De ez csak egy szűk kitérő a keresztmetszetben, egy oldalsó ágacska, ami mindemellett egy nagyon fontos, és idetartozó ágacska.

 Tea. A minden vasárnapi délutáni program, ahol kifáradsz, megizzadsz egy kicsit, de boldog vagy, és felszabadulsz, semmi sem számít, csak a zene, az érzések, az adrenalin és a parter... na persze ez sem ilyen egyszerű. Adott egy meghatározott nagyságú terem, hely. Adott x számú páros. Amíg a kettő egyenes arányban van, addig semmi baj nem lenne, viszont nincsenek egyenes arányban. Szinte törvény az a frázis, hogy ahol két pár táncol, ott biztos az ütközés. Nem akarom szidni a legtöbb tánctanárt, de néha az az érzésem, csak eltáncolni tanítanak meg, sorokat bebiflázni, azt viszont, hogy a fiú figyeljen a partnerére, a körülötte lévőkre, azt már nem. Sokan csak letáncolják a sorukat, de arra már nincsenek úgymond „kiképezve”, hogy ha esetleg ott egy másik táncoló pár, akkor azt bizony ki kell kerülni. Nekem a jelszavam az előzékenység. Inkább, mint az ütközés, a felesleges konfrontálódás. Szóval ezzel a pár sorral arra akartam utalni, hogy bizony, nagyon kell arra is vigyázni, hogy nemcsak egyedül táncol a kettős, hanem vannak ott még zavaró tényezők - a többiek. Meg kell oldani, hogy ne menj nekik, legalábbis elkerüld őket – intelligencia?. Bele kell simulni a zenébe, a táncba, de érezni is kell a teret, figyelemmel kell kísérni a többi embert. Ha ideális lenne a dolog, akkor mindenki ezt tenné, és nem lenne semmi baj. De sajnos igen gyakoriak a koccanások. A terem méretei adottak, a táncosok meg csak gyűlnek... Oké, most már át tudjuk tekinteni a sokaságot, nem ütközünk neki senkinek, legfeljebb néha-néha, amit illik észrevenni és viszonylag hangos - legalább a becsapódást elszenvedő hallja - bocsánatkéréssel tisztázni. Mi van még, amire figyelni kellene? Hmmm....

 MEGVAN!!! A zene. Nem, nem a ritmus, ne induljunk ki abból a téves felfogásból, hogy aki táncol, van ritmusérzéke. Most a zenéről beszélek. Mi is a zene? Ha nagyon leegyszerűsítjük, akkor azt mondhatjuk, hogy egy dallamra épülő, hangszerekkel előadott mű. Ezen persze vitatkozhatunk, de most nincs itt az Értelmező Kéziszótár. Viszont a zenében is vannak ún. szünetek, hangszerekkel való játékok, csak ének, csak dob, halkul, hangosodik, témát vált, beépít egy új témát a fő dallamvonalba... Szóval a zene nem egy folyamatos valami, ami mint a folyó elkezdődik, majd végződik, közte csak a nagy és hosszú szalag... a zene ennél több. Mesél, dalol, érzelmekkel játszik, vagy éppen felhergel, minden, csak nem sablonos. És a sablonmentes zenére nem lehet sablonosan táncolni. Minden zene más, és ez lenne a tánc - eltáncolni a zenét, hiszen a tánc eredetileg nem az alaplépésekről, a figurákról szól, nem a betanult sorokról, hanem mint a zene: lélekből kell szólnia. Magad kell a táncba adni, hogy a táncod magad legyen. A zenét táncolod el, a tudásodnak megfelelően, és ezért haragszom a versenytánc-szabályokra, amelyek kötött sorokat írnak elő. A boogie, swing, step, argentin tangó, salsa mind-mind a zenéről szól, improvizatív. Azaz: a zenét kell eltáncolni. Ez nagyon nehéz, sok gyakorlás és rutin kell hozzá. Ez a TÁNC.

 Ötórai Tea: a békeidők úri kisasszonyai és úrfiai vasárnap szépen kikenve-kifenve ballagtak el a tánciskolás vasárnapi össztáncra, oldalukon a szigorú mamával, aki minden tekintetben vigyázott az erkölcsökre. Foxtrott dívott akkoriban, talán charleston, de az már nagyon vad táncnak számított... Hol volt akkor még a jive és a Rock and Roll? Ezek a táncok Elvissel együtt kerültek a köztudatba. Persze swing - illetve lindy-hop - már volt: Amerikában a feketéknél, Frankie Manning és tsai. által táncolt mozgás volt az.

 De anno itthon is más volt a divat, és örülök, hogy 13 éve Anyusék elhozták hozzánk, megteremtették ennek a kis országnak, annak is fővárosának ezt a nem mindennapi lehetőséget.

Idén is voltam Herrängben, a beszámolót itt olvashatjátok.

A hosszú hétvégét volt szerencsém egy baráti társaságban tölteni a Káli-medencében, Gyulakeszi-Tapolca-Badacsony vonzáskörzetében. Kirándulás, biciklizés, jól-érezzük-magunkat volt a program, némi állatszeretgetésen és táncon át...

Ha lesz egy kis erőm, írok majd némi szösszenetet, így viszont csak a képeket rakom fel, napok szerint.

Első nap

Harmadik nap