KIÍROM bejegyzései



2006. febr. 14., kedd

Harry Potter

By the way, megvan az új Harry Potter kötet, 5%-kal olcsóbban, köszi Ancsa.


2006. febr. 14., kedd

Valentin nap

 Ma van Velentin-nap. Vagy Bálint nap. MIndegy, itt olvashattok róla. Én alapvetően gyűlölöm ezt a napot, a kedvesem ugyanolyan szeretetben részesül ma, mint bármikor. Lehet ünnepelni, lehet örülni, de az a nyáladzás, ami a médiában / -ból folyik, tényleg hányingert keltő.

Szóval ma felvettem az Antivalentin-pólómat. Ezzel teljesen antiszoc. kinézetem lett, de kit érdekel? :)


2006. febr. 13., hétfő

Koncert és Nagy Alma

Szombat: Irish Caffee koncert

A Szent Imre Gimnáziumban került megrendezésre egy alapítványi bál keretein belül. A bálon több program is volt, tk. rock (and roll) -együttes, beszédek, versek, szavalatok, de mi kifejezetten a fenti együttes miatt mentünk el. A fellépők közt említést érdemel még egy a capella hatos is, akik a korabeli swing zenéket, dalokat éneklték (pl. Glenn Miller: In The Mood, vagy Boogie-Woogie Bugle Boy).

A helyszín egy kocsma-feelinget árasztó tanterem, félhomályba burkolva, csak egy színes lámpa adott némi fényt; a kiírás szerint (ITT KAPHATÓ SÖR!) jó helyen jártunk. Félhomály, asztalok, a tábla előtt 6 ember, egy hölgy és öt ifjú - hangoltak, próbáltak, és technikus kerestek, aki a saját technikusuk eltűnése végett (talán az asztal alatt hevert, sörrel tele?) beállította volna a hangzást, amely az első számok alatt valóban gyatra volt. Szerencsére akadt egy önkéntes, és addig tekerte, forgatta a gombokat, míg megjavult.

A koncert maga: képzeljetek el öt kevésbé-, és egy nagyon-nagyon őrüllt embert, amit síppal, dobbal, (nádi)hedgedűvel ír zenét játszik. Szerepbe került még egy szív alakú színváltós elektromos bigyusz, egy sísapka, és egy napszemüveg. A koncert néha show-számba ment, egyes elemei nagyon eredetiek voltak. Nevetés és  vidámság jellemezte a játékukat, még a romantikusnak kinevezett számokból is energia, és az ír zene imádata zendült ki. Nagyon régen voltam olyan koncerten, amelyet ennyire élveztem, még a HJB koncert sem volt ehhez fogható.

Vasárnap: Hollywood Style és Big Apple hétvége.

Vasárnap a Vízművek egyik kultúrtermében került megrendezésre a Hollywood Style és Big Apple hétvége. Megtudhattuk, hogy a stílus eredete Hollywood, a film fővárosa. Miért? Mert leginkább egy eladható tömegtermék lett a Savoy Ballroomban táncolt stílusból: fehérek táncolták most már a kamerák előtt, más stílusban, más technikával, de nagyon is eredeti módon. A Big Apple pedig egy körtánc, amit a szintén fehérek találtak ki, ellesve a fekete srácoktól a lépéseket, azokat a saját szórakoztatásukra. További infó angolul itt (és az almán).

Ivett és Jani oktatásában részesülhettek azok, akik megjelentek tanulni óhajtván ezen táncokat. Miután Magyarországon alapvetően csak a Savoy-style oktatás van jelen Janicsek Gabi és Bóbis Laci által képviselve, üdítő kivételként hatott ez a kis vasárnap délután. Az óra a Big Apple első részével kezdődött, melyek először vonalban, majd körben tanultunk. Egyre gyorsuló zenére kellett eltáncolni, amit több-kevesebb sikerrel, de mindenképpen jókedvvel végzett a csapat.

A következő részt filmvetítés előzte meg, majd jött maga a stílus. Mind vezetésében, mind követésében különbözik a Savoytól. Nincs a pumpáló monkey-style, hanem sokkal inkább a csípőre és a kézvezetésre alapoz.

Aki nem volt ott sajnálhatja, egész helyre kis sort tanultunk, bár nem a társaság hibája, hogy nem tudta nap végére megcsinálni... :)

Folyt. köv. next sunday... :)

Képek itt.

Ancsa beszámolója pedig itt.


2006. febr. 1., szerda

Autót kacsáért - a pofátlanság netovábbja

Kezembe került egy levél (Kern Andrással szólva: elfogtam egy levelet) Orsitól:

Ezennel tiltakozom a kacsák nevében. Hogy valaki ilyen levelet írjon: vagy a butaság netovábbja, vagy egy újabb hoax.


2006. jan. 31., kedd

Hová tűnt a "z" betű?

Ancsa kommentjéhez:

Gyerekkoromban megtanultam írni, olvasni. Ez nem meglepő, annál inkább az, amit akkortájt írtam merő figyelmetlenségből (lehettem 8 éves?):

 - Az emlősök elevenen sülnek, testüket sör borítja.

(akinek értelmezési problémái vannak, keressen nyugodtan. Megbeszéljük)


2006. jan. 31., kedd

Desmond Morris

Egy kacsa, és megint tesómtól, aki szorgalmasan küldi a kacsákat. Lassan csinálhatok belőlük egy új pps-t.


Háp!

Na jó, még egy kép:


Bensőséges kötelék


2006. jan. 23., hétfő

iWIW kontra lánclevél

Miután az iWIW nevezetű online oldalon egyre több lánclevél jelenik meg, így arra gondoltam, hogy mi lenne, ha egy linket feldobnék oldalra, amely a hoax és  lánclevél, spam és egyéb férgek mikéntjével foglalkozik, igaz, kissé keményebb hangvétellel, mint ahogy azt megszokhattuk, de más módszer nem lévén... kissé elegem van már ezekből. És azt hiszem, nem vagyok egyedül.

Az oldal neve:

Lánclevelek küldőinek tanfolyama

itt elérhető


2006. jan. 18., szerda

Renitencia

Ma este nem volt kedvem sem sztepre, sem swingre menni. Fáradt voltam, nyűgös, ráadásul egy piszok nagy kajálás után voltam, ami elnehezített. Ennek oka, hogy a Cég egy workshopot tartott a Mongolian Barbecue-ban, amely végeztével kiadták az ukázt: VÁJÚHOZ!

Így esett, jó alaposan belakmároztam (-tunk), s ezen előzmények után érkeztem a Lurdy Házba; ott össze is futottam a srácokkal, de aztán kifordultam az ajtón: ma renitens leszek. És lőn: lementem az Alcatrazba, Hot Jazz Band-re. Ott sem valék régóta, lévén a szerdai edzések este fél 10-kor érnek véget. Mire a Lurdyból tömegközlekedve átverekszem magam a Nyár utcába, addigra fél 11. És utána még hazacihelődni, épp elérni a 14-es villamos utolsó járatát sem egy kellemes élmény, főként most télen, amikor a mínuszok előszeretettel gyilkolásznak utcán rekedt hajléktalanokat.

Kell ez nekem!?


2006. jan. 17., kedd

Röviden

A legjobb dolog a erre a szóra ébredni:

- Szeretlek!

Ő már tudja.


2006. jan. 10., kedd

Anyanyelv vagy apanyelv...?

Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk
Lőrincze Lajosnak és Grétsy Lászlónak

 

 

Meghallgatható Sinkovits Imre előadásában.
1987, III Humorfesztivál

 

Kezdjük tán a "jó" szóval, tárgy esetben "jót",
ámde "tó"-ból "tavat" lesz, nem pediglen "tót".
Egyes számban "kő" a kő, többes számban "kövek",
nőnek "nők" a többese, helytelen a "növek".
Többesben a tő nem "tők", szabatosan "tövek",
amint hogy a cső nem "csők", magyar földön "csövek".
Anyós kérdé: van két vőm, ezek talán "vövek"?
Azt se' tudom, mi a "cö"? Egyes számú cövek?
Csók - ha adják - százával jő, ez benne a jó;
hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve "csó"?

Bablevesed lehet sós, némely vinkó savas,
nem lehet az utca hós, magyarul csak havas.

Miskolcon ám Debrecenben, Győrött, Pécsett, Szegeden;
amíg mindezt megtanulod, beleőszülsz, idegen.

Agysebész, ki agyat műt otthon ír egy művet.
Tűt használ a műtéthez, nem pediglen tűvet.
Munka után füvet nyír, véletlen se fűvet.

Vágy fűti a műtősnőt. A műtőt a fűtő.
Nyáron nyír a tüzelő, télen nyárral fűt ő.

Több szélhámost lefüleltek, erre sokan felfüleltek,
kik a népet felültették... mindnyájukat leültették.

Foglár fogán fog-lyuk van, nosza, tömni fogjuk!
Eközben a fogházból megszökhet a foglyuk.
Elröppenhet foglyuk is, hacsak meg nem fogjuk.

Főmérnöknek fő a feje - vagy talán a fője?
Öt perc múlva jő a neje, s elájul a nője.

Százados a bakák iránt szeretetet tettetett,
reggelenként kávéjukba rút szereket tetetett.

Helyes-kedves helység Bonyhád, hol a konyhád helyiség.
Nemekből vagy igenekből született a nemiség?

Mekkában egy kába ürge Kába Kőbe lövet,
országának nevében a követ követ követ.

Morcos úr a hivatalnok, beszél hideg 's ridegen,
néha játszik nem sajátján, csak idegen idegen.

Szeginé a terítőjét, szavát részeg Szegi szegi,
asszonyának előbb kedvét, majd pedig a nyakát szegi.

Elvált asszony nyögve nyeli a keserű pirulát:
mit válasszon? A Fiatot, fiát vagy a fiúját?

Ingyen strandra lányok mentek, előítélettől mentek,
estefelé arra mentek, én már fuldoklókat mentek.

Eldöntöttem: megnősülök. Fogadok két feleséget.
Megtanultam: két fél alkot és garantál egészséget.

Harminc nyarat megértem,
mint a dinnye megértem,
anyósomat megértem...
én a pénzem megértem.

Hibamentes mentő vagyok.
Szőke Tisza mentén mentem:
díszmagyarom vízbe esett,
díszes mentém menten mentem.

Szövőgyárban kelmét szőnek: fent is lent meg lent is lent.
Kikent kifent késköszörűs lent is fent meg fent is fent.
Ha a kocka újfent fordul fent a lent és lent is fent.

Hajmáskéren pultok körül körözött egy körözött,
hajma lapult kosarában meg egy tasak kőrözött.

Fölvágós a középhátvéd, három csatárt fölvágott,
hát belőle vajon mi lesz: fasírt-é vagy fölvágott?

Díjbirkózó győzött tussal,
nevét írják vörös tussal,
lezuhanyzott meleg tussal,
prímás várja forró tussal.

Határidőt szabott Áron: árat venne szabott áron.
Átvág áron, hat határon, kitartásod meghat, Áron.

Felment, fölment, tejfel, tejföl; ne is folytasd, barátom:
első lett az ángyom lánya a fölemás korláton.

Földmérő küzd öllel, árral;
árhivatal szökő árral,
ármentő a szökőárral,
suszter inas bökőárral.

Magyarország olyan ország hol a nemes nemtelen,
lábasodnak nincsen lába, aki szemes: szemtelen.
A csinos néha csintalan, szarvatlan a szarvas,
magos lehet magtalan, s farkatlan a farkas.
Daru száll a darujára, s lesz a darus darvas.
Rágcsáló a mérget eszi, engem esz a méreg.
Gerinces, vagy rovar netán a toportyánféreg?

Egyesben a vakondokok "vakond" avagy "vakondok".
Hasonlóképp helyes lesz a "kanon" meg a "kanonok"?

Nemileg vagy némileg? - gyakori a gikszer.
"Kedves ege-segedre" - köszönt a svéd mixer.
Arab diák magolja: tevéd, tévéd, téved;
merjél mérni mértékkel, mertek, merték, mértek.

Pisti így szól: kimosta anyukám a kádat!
Viszonzásul kimossa anyukád a kámat?
Óvodások ragoznak: enyém, enyéd, enyé;
nem tudják, hogy helyesen: tiém, tiéd, tié.

A magyar nyelv - azt hiszem, meggyőztelek Barátom -
külön-leges-legszebb nyelv kerek e nagy világon!

 

(Köszönöm Gervai Péternek, hogy megengedte, hogy az oldaláról másoljam be a szöveget.)


2006. jan. 2., hétfő

2006.

Megvolt a Szilveszter. Sok mondanivalóm nincs is, Párommal töltöttem, és meg kell mondjam: sokkal jobban éreztem magam, mintha valamilyen hivalkodó, hangos, nyüzsgéstől zavart házibuliba mentem volna. Kettesben, csendesen, szeretetben töltöttük el a hétvégét. Az éjféli visszaszámlálást és a Himnuszt pohárral a kézben éltük át, majd kiálltunk a balkonra, egy kicsit merengeni, és hallgatni az ilyenkor szokásos zenét: a petárdák zaját (mert a tiltás ellenére természetesen voltak, de a világ már csak ilyen). Meglepetésünkre a közvetlen szomszédaim is ki-, majd odajöttek, köszöntöttek minket az Újév alkalmából, mi is viszont őket, majd - még nagyobb meglepetésünkre - meginvitáltak egy kis harapnivalóra, pezsgőre, és beszélgettünk velük egy olyan fél órát is. Ez azért érdekes, mert velük még a köszönésen kívül nem nagyon értekeztünk, és meglepett, hogy ilyen közvetlenek (és kedvesek) voltak velünk. Fél óra alatt megismertük egy kicsit egymást, majd a jószomszédság ígéretével távoztunk. Gyors beájulás az ágyba, hogy fél dél környékén felébredjünk. Sablonos ebéd: lencse, virsli.

A többi gyorsan eltelt: kis tévézés, beszélgetés, majd a mai vizsgára való tekintettel korai hazatávozás Párom részéről. Elkísértem, ne egyedül kelljen kitépnie magát a meghitt hangulatból.

Ezúton kívánok mindenkinek
Kellemesebb, és Boldogabb Új Évet!


2005. dec. 27., kedd

Az időjárás humora

Miért is?

Mert ma esik a hó. Mi esik!? SZAKAD!

A linearitás a következő:

December 23, nem ünnep: esik, majd elolvad
December 24, ünnep: nem esik
December 25, ünnep: nem esik
December 26, ünnep: nem esik
December 27, nem ünnep: szakad.

Elgondokodtam ezen a fricskán. Miért van az, hogy az Időjárás pont az ünnepekre hagyta abba a havazást? 

 - Fehér Karácsony? Az bezzeg kellene nektek, mi? Szépen beterítsem gyönyörömmel a tájatokat, hajléktokat, lássátok fehéren állni a csodát? Hát még mit nem!!!! Mit adtatok ti nekem az utóbbi években, hangyák!? Múló teremtmények! Hát velem akartok ujjat húzni? Meddig éltek? És milyen kárt okoztok bolygó testemen? A lelkemben? Kosz, szemét, benzingőz, veszélyes hulladék, halál és átok, amit hoztatok magatokkal, kis négykarúak! És ahogy egymással bántok! Háborúk, halál, és éhezés, ez az, amire képesek vagytok! És elvárnátok tőlem, hogy kegyes legyek hozzátok!? Hát egy frászt! Lassan kipusztítjátok magatokat, látjátok, az évszakok sem a régiek már! Nézzétek meg, milyen károk, és viharok tizedelnek titeket! Hol a Tavasz? A Nyár? Ősz? Tél? Na igen, TÉL az lesz! Azt bizton ígérhetem! Hosszú-hosszú tél lesz, hála az üvegház-hatásnak, amit rövid, de annál intenzívebb munkával sikerül elérnetek...! - valahogy így gondolkodhat a Természet, és szólt Időjárás hercegnek, hogy intézkedjen.

Ez van. Mindenesetre én örülök a hónak. Egy kicsit ki is megyek a friss levegőre, hagyom, hogy a hulló pihe illata régi emlékeket idézzen fel, a ropogása beszéljen hozzám, elbódítson, és hagyom, hogy elémvarázsolja a havas táj szépségeit, s elmélázzak, álomképet látván.

 

 

Visszajövet látom kollégáim egy csoportják, gyerekmód örülnek a nemvárt eseménynek, és vidám kacajjal cifrázzák ki egymást néhány hógolyóval. Vidámságuk felver gondolataimból, ahol szánon közlekedem, kiscsengő csilingel, és kutyák futnak mellettem, orrukkal mélyet szippantva a friss hóból. Messze kémény látszik, füstöt eregetve pöfékel, jelzi az ember szorgos jelenlétét: vacsora készül, sütemény sül, vagy csak egyszerűen a kályha duruzsol, ontva hasáb-melegét. Pöttyös kendős kislány áll a tornácon, kezében seprű, piros pofija még pirosabb a hidegben s a látásomban, pirul, ahogy az összes lány pirult, és pirulni fog eladósorban, miként egy-egy legény elhalad mellette, s az ő csalhatatlan női ösztöneiben tudja: illik pirulnia.

Közeleg a 'A' épület, így kitépem magam a kellemes álomképből, ahol Kedvesem volt e kislány, arca a valódi Kedves arca, s mosolya is éppoly' szép volt. Megérkeztem, sétám végén már csak egy ránc mutatja: nem a valóságban jártam én.


2005. dec. 22., csütörtök

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!

Igaz, hogy még nincs december 24, 25, 26, de ma dolgoztam utoljára az Üppenek előtt, így időszerű ez a bejegyzés.

Esik a hó, és ismét feléledt a remény, hogy Budapesten sok-sok év óta talán lesz fehér Karácsony. Idebent narancs az asztalomon, jól elbeszélget a piros Nescafé-s cukortartómmal, amelyben természetesen kávé van. Mellettük a tejszínhab feszít egy telefontartó és egy céges kütyü mellett. A naptár és monitor egymást nézik, de csak fél szemmel, alapvetően rám figyelnek, mit ténykedek velük. A naptár most kezembe röppen, és a következő szöveg került bele:

23 Péntek

Szabadság

A narancs másik oldalán egy Honvédos kávéscsésze terpeszkedik, alátéttel együtt. Ezt még Édesapámtól örököltem, aki időközben felvette a néhai előnevet. Ő a Honvéd kosárlabda-szövetsége mellett végzett tevékenységet, hogy pontosan mit, azt néven nevezni nem tudom, de rendszeresen bejárt az irodába. Kisgyerekként engem is elvitt, két névre emlékszem: Gellér Sanyi, és Simi bácsi. Sokat vitt magával, Bajára pl., így ez a város szívemnek - ha más miatt nem is - e miatt kedves.

Édesapám idén lenne 79 éves, december 24-én. Nyugodjék békében.

A narancs egyébként sem politikai indíttatásból van a dolgok középpontjában, hanem mert oda rajtam, és várja a szegfűszeget, mely szegecs-szerűen fog a héjába belemarni. Eme süninek egy feladata lesz: illatozni.

Ezúton kívánok kellemes, boldog Karácsonyt mindenkinek!


2005. dec. 20., kedd

Pénteki sokk

Mi is történ aznap?

Elmesélem.

Nézzük csak: Dávid és Zoltán napját ünnepeltük, a Nap felkelt, majd pár óra múlva lenyugodott. Amikor felkelt, még sötét volt, amikor lenyugodtott, már sötét. Ja, közte volt némi világosság is, de azt szerencsére munkával vészeltük át (részlet az "Egy vakond vallomásai"-ból). Ja, és hogy szavam ne feledjem, esett némi hó is, erről mindjárt...

Részemről tehát dolgoztam. Miután Budaörsön van a cég irodája így ide céges buszok járnak ki. A hav miatt természetesen bedugult Budapest és az autópálya, amin épeszű ember már meg sem lepődik, így a busz késett. A Karácsonyi Parti miatt siettem, így egy kissé feszengve fogadtam ezt a tényt. A volt főnökasszonyom kocsival volt, és volt olyan kedves, hogy meginvitált engem és egy másik kollégát, hogy ő majd jó cselesen, elkerülve a dugókat - lévén ismer egy (szerinte) rövidebb utat - bejuttat minket Budapestre. Hozzátette, most telefonlát egy harmadik kollégánk a buszról, hogy fél órája araszolnak az autópályán. Éreztem némi vívódást, hogy esetleg a busz jobb lenne, de győzött felette a türelmetlenségem. Nos, rendben, így beültünk mellé, és elindultunk. Az első gyanús cselekedet az volt, amikor nem a főváros felé fordult, hanem attól el.... nem cifrázom, beletalált egy olyan kocsisorba, amely egyrészt nem is befele, a város felé várakozott, hanem valahova el, másrészt hosszú 10 percekig meg sem moccantunk. Ráadásul úgy beszéltem meg Kedvesemmel, hogy 8-kor találkozunk, mert nem talál a Jókia Klubba egyedül (ekkor volt este 6 óra), és el sem tudta képzelni, hogy én 7-re nem érek haza. Pedig nagyon úgy nézett ki. A sor araszolt egy keveset, majd vártunk. Egy kicsit rosszul voltam a ténytől, hogy ott fogok még reggel is állni, tudjátok hol!? BUDAKESZIN!!!

Végig azon járt az agyam, hogy mi a fészkes fenét keresünk mi itt, és átkoztam magam, hogy miért is nem vártam meg a céges buszt, ami eddigre már minden bizonnyal bent lett volna egy villamosvonal mellett, ami köztudottan a leggyorsabb közlekedési mód dugóban.

Nagy nehezen eljutottunk egy olyan helyre, ahol már le lehetett vágni, és eljutottunk az 56-os villamos Akadémia megállójáig, itt szálltam fel a villamosra, mellyel végre elindultam HAZA (ekkor volt 3/4 7). Na persze, mert egyszerű póri utcai ruhában nem mehetek a partira. Tehát Moszkva tér, metró, Stadionok, 1-es villamos, otthon felkapni a cuccot, majd 1-es villamos, metró, Moszkva tér... és ott várt pár ember, köztük a Kedves is, aki végül is nem ment fel egyedül, ahogy végül is menet közben megbeszéltük. Ha hozzátesszük, hogy mindösszesen 10 percet késtem, akkor még akár vállon is veregethetem magam.

A kocsiban egyébként szabályosan rosszul voltam a ténytől, hogy ott vagyunk valahol az ország egy ismeretlen, eddig feltérképezetlen részén, miközben nekem valahol máshol kellene lennem, és esélyem sincs ezen változtatni. Legjobban az bántott, hogy a saját türelmetlenségem áldozata lettem, mert ha megvárom a céges buszt, már régen a városban lennék, bármennyit is kellene az autópályán állni.

Végül is happy end-del végződött a történet, de egy tanácsot fogadjon el mindenki, aki olvassa:

Higgyetek a megérzéseitekben!!!!

Komolyan. Megéri.


2005. dec. 19., hétfő

De jó lenne...

... itt töltenem a Karácsonyt!!!

Békében és boldogságban, meghitten, csendben, messze a város zajától. Csak a hulló havat hallgatnám, s ahogy az állatok motoszkálnak odakint, faggyút kevernék, magot rejtenék bele, és az ágra csorgatnám a madaraknak, eleséget vetnék rókának, őznek, szeretném őket messziről nézni, pillanatot ellesni, várni őket doboló vérrel fülemben, várni rájuk, szívben együtt dobbanni velük s suttogni:

- Tél tábornok, tisztelünk Téged, de az életet méginkább tiszteljük. Zord vagy, hideg és vad, jeges fuvallatokkal vágsz rajtunk végig, de mégis fennségesen tündökölsz. De ami vén korodra leszel, az csak locsog felénk sárral, latyakkal. Akkor már a véged érzed, hisz a Tavasz közelít, piros kis szoknyája alól kivillan bokája, s vidám hajában hóvirág ül. Addig te vagy az úr, de nézd! Az ember segít. Az ember ad enni, hogy kibírjuk, s mi meg az embert szolgáljuk, prémmel, hússal. Lehetsz nagy, erős, de az élet mégis erősebb nálad. Így hát ne bízd el magad, s örülj, hogy részed lehet az életben, bár te magad élhetetlen vagy.

S örülj az ünnepnek, melyet várunk szerény csendességgel, s melyen majd ülünk egymás mellett meghittem, talán némán, szavak nékül, de néma mondanivalónk elmondja lelkünk, pillantásunk, reményteli sóhajunk:

Áldott legyen e Karácsony!

Úgy legyen!


2005. dec. 17., szombat

Happy 30th Birthday!

MA van a születésnapom. Nem szoktam ünnepelni, de ma jó nekem. Kereken 30 éves vagyok.

Gyerekkoromban olyan misztikusnak tűnt, hogy egyszer eljön 2005. Mindig azon gondolkodtam, hogy milyen lesz, ha már "nagy" leszek. Milyen leszek 30 évesen?


2005. dec. 16., péntek

A bárányok hallgatnak

Ma lesz a Swinges karácsony. Ki vagyok váncsi, milyen lesz. Én szeretném magam jól érezni. És szeretném, hogy a Kedves is jól érezze magát.

Áldozatkész vagyok.


2005. dec. 16., péntek

Hol a helyünk?

Csak a miheztartás végett, jobb, ha tudjuk, hogy mekkorák is vagyunk a Világegyetemben.

Ez akár intő tanács is lehet azoknak, akik többet gondolnak magukról, mint amik.


2005. dec. 12., hétfő

Sirámok

Hétfő van. Mozgalmas hétvége után vagyok, voltam Harry Pottert nézni, táncolni, felköszöntöttem a Kedvest. Ennyit magamról, és most nézzük, mit is akartam írni.

Ma megkaptuk a meghívót a céges Karácsonyi Bálra, december 17-ére. A helyszín szigorúan a Magyar Nemzeti Galéria lesz, ismételten. Én évek ótan nem voltam céges Karácsonyon. Miért is?

Hiába nagyszabású a rendezvény, hiába van ot a sok kolléga, mégis... valahogy idegennek érzem magam. Egészen másfajta társaságba járok, mint a kollégáim 90%-a, másfajta szórakozást keresek. Nem tudok ellazulni, nem érzem otthon magam. A rendezvény egyébként a Galéria szinte minden szintjein zajlik, és így sokszor inkább elmentem képeket nézegetni, mert az érdekesebb volt.

Miért is nem most van a Munkácsy-kiállítás!? Édes Istenem, fél évig volt itt a Festő kiállítása, mégsem tudtam elmenni. És még azt sem mondhatom, hogy nem értem volna rá. Egész egyszerűen a körülmények mindig úgy adódtak, hogy - az akkori munkarendemből adódóan - amikor ráértem, zárva volt, amikor dolgoztam, nyitva. Akkor még szombat-vasárnap is melóztam (sokszor). Ha viszont ráértem, akkor az nem ért rá, akivel szerettem volna megnézni. Ráadásul én ingyen mehettem volna be. Szóval kihagytam, és a mai napig bánom, mint a kutya. :(

(Könyvajánló:  Dallos Sándor: A nap szerelmese / Aranyecset)

A másik karácsonyi rendezvény pedig pénteken lesz, remélhetőleg az érdekesebb. A neve Swinges karácsony, és itt lehet róla infókat találni.

Ez évben a két rendezvény külön napra esik, nem úgy, mint tavaly, amikor döntenem kellett. Nem volt könnyű, mert még a születésnapommal is egybeesett. és ráadásulk a HJB játszott, harmadrészt az akkori kedves még el is várta, hogy oda menjek, ahova ő (persze ezt indirekt módon).

Rosszul döntöttem.

A következményeket nem írom most le, de akkor elhatároztam el, hogy soha, de soha többé nem hallgatok senkire ilyen esetekben, hanem azt választom, ami az én szívemhez a leközelebb álló, és legkedvesebb cselekedet lenne. Remélem, az idei Karácsony nem lesz olyan fekete, mint a tavalyi volt. És minden meg is teszek ennek érdekében.

p.s. Boldog névnapot Édesanyámnak!


2005. dec. 9., péntek

Kacsák a bal oldalon

Na, ma semmi különös nem történt, így oldalra feldobtam egy linket, nézzetek kacsákat. Achtung-achtung, 1,59 Mbyte-nyi adatforgalom várható!!

Hétvégén nagy izgalom várható, a Kedves születésnapot fog ünnepelni. Éljen sokáig, sikerekben és boldogságban gazdag életet kívánok neki, a magam részéről igyekszem ebből kivenni a rám eső részt - mármint az Ő boldogításában.


2005. dec. 8., csütörtök

A hálás kutya

Tegnap kaptam e-mailen a következőt:

> Egy égo házból egy tűzoltó kimentett egy doberman anyakutyát a kicsinyeivel. Mikor már vége volt a tűzoltásnak, a kutya megtalálta a tűzoltót, aki kimentette. Egy riporter csinálta ezt a  képet.

Nem tudom, mennyi igaz ebből, a fotó a szöveggel mindenesetre nagyon üt. Lehet persze fake is, mindenesetre megmutatja, hogy az állatok még mindig sokkal jobb barátaink, mint sok ember, aki annak mutatja magát. Valahogy nem találkoztam még tudatos hazugsággal, direkte átveréssel állati körben. Persze ők is huncutok, ez egyértelmű. Olvassátok el Fekete István: Kele c. regényét (na, kinek van deja-vu érzése? :) ) és abban majd jól meglátjátok.

Apropó tűzoltó: ismerek egy embert, aki tűzoltó, mentős, és tánctanár egyben. A tánc mint olyan képes kompenzálni a munkája során felgyülemlett feszültséget, emberi butaságot. És ez jó. És a még jobb, hogy swinget táncol (bocsánat: lindy-hop-ot)

Ha baj van: táncolj!

Ha örülsz: táncolj!

Ha a dolgok nem jöttek össze: táncolj!

Ha minden sikerült: táncolj!

Ha bánatos vagy: táncolj!

Ha örömöd van: táncolj!

Az élet maga a swing: lüktet. Hol fent, hol lent, de folyamatos mozgásban van. Így kellene nekünk is átélnünk ezt az swing-érzést. Ami vagy sikerül vagy nem, sokszor lelkiállapot függvénye. Az életed hatással van a táncodra. Ha ott valami rosszul megy, akkor az a táncodon is meglátszik. Ezt mostanában kezdem megérteni, ahogy Laci magyarázza a dolgokat. Sokszor beszél - érzésem szerint - rébuszokban, pedig ha az ember tud olvasni a sorok között, megértheti. De amíg eljut addig a szintig, hogy megértse, miről beszél, amíg elég alázatos lesz, hogy kérkedés nélkül befogadja magába, amit magyaráz, és elhiggye, addig hosszú, és rögös az út. De szerintem megéri. Ha megérti.


2005. dec. 7., szerda

Száll a kakukk fészkére...

"Nem szeretek mas tollával ékeskedni" - mondta a kakukk, és azóta nem más tollát, hanem más madár fészkét használja arra, hogy fiókáit azon fészek rakói (lakói) - kiköltsék. Persze ennek áldozatul esnek a fiókák, akik mellé a kakukk becsempészi a maga tojásait, de ez ellen nem tehetünk semmit, elvégre nem lehet minden madarfészek mellé vadőrt állítani. És a Bölcs Természet ezt hagyta is így, mert látta, hogy ez így jó. Tudniillik egy kakukk sokkal több hasznot hoz az élővilágnak, mint három-négy egyéb madár.

Hogy mit is? Ez a mai házi feladat. Olvassatok sok Fekete István könyvet, abban rejlik a válasz. (itt van néhány)

Más. Tegnap Lacitól megtanulhattuk, hogy a "Csiga-biga gyere ki, ég a házad ideki'..." kezdetű dallamra hogyan is lehet a swingout-ot táncolni.


2005. dec. 6., kedd

Nyálka mindenütt

Ma reggel Mikulás ünnepére keltem. Kinéztem az ablakon, azon a keskeny csíkon, ami nekem jutott, tudniillik a redőny megint leszakadt.

A dagadt pirosruhás telepakolta az ablakom minden tavalyról megmaradt Mikulás-csomaggal - nem, ez nem az autók szélvédőjére tett bünti - tehát örülnöm kellene. Viszont nem mínusz, hanem plusz öt fok van, aminek köszönhetően a város nem szép fehér színű az égből leszakadó csapadéktól, hanem fekete, lucskos, és sáros.

De éljen a Mikulás, és ezúton minden kedves Miklósnak boldog névnapot kívánok!


2005. dec. 2., péntek

Végre esik a hó!

Éjfél van, nem tudok aludni. Odakint óriási pelyhekben esik a hó, és a gyönyörűségeben csodálatos esemény itt él bennem, elevenen éget. Eszembe jut a Karácsony, amit kineveztek a szeretet ünnepének, erről eszembe jut Kedvesem, aki hulla fáradtan esik haza kis otthonába, szerető szülei közé. Eszembe jut, amiket olvastam, az összes olyan idea, amelyben a nagypelyhű havazás csak kandalló, lobogó tűz, és békebeli szeretet mellett lehetséges.

Vergödöm ágyamban, s a valóság most oly messze van tőlem, mint ide az égbolt, melyből Holle anyó rázza fehér dunyháját. Kábán érzem, hogy belül egymásnak feszül két érzés: szeretet és hiány. Lehet játszani a szavakkal, rakosgatni őket, kötőszókat kivenni, de a szavak csak szavak maradnak, míg az érzéseket át szokás élnem.

Esik a hó. Szakadatlan ontja a városra a szüzi színét, hogy aztán az ember mocskossága és az idő múlása sárba tiporja liliomságát.

Esik a hó. Nincs ez jól. A hóesést kettesben jó nézni, melegben, összebújva. Úgy néz ki, rám is hat a világ kommerszsége, belém plántálták, ez csak így jó. De mit tegyek? Szerelmes vagyok. És akit szeretek, nincs itt velem, hogy együtt gyönyörködjünk a havazásban, lelkünk egy kissé megpihenjen egy újabb örült hét után. Hát csoda, hogy álmodozom!?


« Elejére | Újabbak