Kacsa Rulez!

Az úgy volt, hogy elmegyek sétálni egyet. Nem terveztem semmit, de tudtam, mit szeretnék megnézni. Például az úszkáló kacsákat a városligeti tavon, vagy a Vajdahunyad várat, látni a Hősök terét, sétálni az Andrássy-n… szóval csupa-csupa olyan dolgot, melyeket a turistáknak ajánl az összes, Budapesttel foglalkozó magazin és prospektus, s mégis, nekem, ki itt élek, határtalan örömet tudott okozni.

Hogy végül addig-addig sétálgattam fel s alá, hogy feljutottam a Várba, az csak annak köszönhető, hogy hétvége lévén nagyon ráértem. Igazából az egész történtnek csak egy momentuma ragadott meg annyira, hogy ismét leüljek ide, és meséljek róla; emellett a fél várost bejáró séta mellékkörülmény.

Kellemes vasárnapi délután van, amikor elindulok, és bár szentül elhatározom, hogy gyalog megyek, mégis csalok egy kicsit: nincs kedvem gyalog átkelni a felüljárón, így fogok egy villamost, mely a megfelelő megállóig eligazít. Innen már tényleg lábbuszozom.

A Széchenyi fürdőtől nem messze kis gyógyvizet köpő kút egy csöpp tavacska közepén, oldalában kis betonépület. A gyógyvizek hazájában természetes, hogy itt meg is vásárolható a víz, kannástul vagy anélkül. Bent eltéveszthetetlen kénes szagban olvasom, milyen panaszokra jó e víz. Néhány ember sorban áll, idősek, kevésbé öregek vegyesen, mindegyiküknél ásványvizes palack, s az egykedvű kiszolgáló hölgy egy közönséges konyhai csapból tölti a műanyagba a - minden bizonnyal  - gyógyító vizet.

Az Állatkerti sétányon folytatva sétámat érek el a pingpong-asztalokhoz. Három asztal, egyik sem üres, de nem fiatalok foglalják el, hanem egy nyugdíjas-egyletnek kinéző társaság. Két asztalnál párost játszanak, a harmadiknál egy-egy elleni játék zajlik. Kinézetre teljesen közönséges nyugdíjas emberek, az utcán, közértben találkozhatunk velük, talán el is mennénk mellettük. Nem, nem az öreg cekkeres nénik, reszketeg bácsik. Ezek a seniorok az őszülő házmester, a volt szaki a gyárból, a nyomdai munkásnő, bedolgozó a szövőgyárból… Ruházatuk alapján teljesen átlagos réteghez sorolnám őket, ami mégis különlegesség teszi őket számomra, az a technikai képzettség, fölény, mellyel e játékot játsszák. Némely labdamenet olyan gyors, hogy csak a szemem villanásával tudom követni, mert a nyakam belefájdulna. Egy-egy pörgetés, nyesés félelmetesen kanyarodik a levegőben, van, amit az ellen nem tud visszaadni, de ez a ritkább, s támadásként talán még jobban megnyesik, ütik a labdát, hogy övék legyen a menet. Vélem, talán ex-versenyzőket láthatok, vagy olyan egylet tagjait, melyek a ping-pongban vélik megtalálni nyugdíjas éveik értelmét.

Kép forrása

Mindkét asztalnál jókedv, s mozgalmasság. A harmadik asztalnál játszó két úr talán még ezen is túltesz: egyikük támad, szinte teljes erőből üti, pörgeti a kis plasztikot, a másik jó 4 méterre áll, és védekezik. Játékuk villámgyors, a védekező úr a nagy távolság ellenére is képes olyan ügyesen visszaütni a labdát a támadó télfelére, hogy nem egyszer ez által nyeri a menetet. Tenyeres, fonák váltogatja egymást, attól függően, hogy a másik térfélről hova érkezik a labda. S az egyszer csak elgurul, felém jön, s én önkéntelenül is nyúlok érte, a földről adom, dobom vissza „Védő úrnak”, aki furcsa mozdulatot tesz ütőjével, hogy elkapja. S most látom, jobb keze – talán születési rendellenesség miatt – kacska, emiatt bal kezében fogja ütőjét. Amikor a labdát akarta összeszedni, az ütő kezet cserélt, de hogy látja, oda fogom dobni neki, visszacserélte ütőjét, és a felé repülő labdát az ütővel kapja el. Ez a csere volt a furcsa mozdulat, amelyet észrevettem.

S egyúttal észreveszek még mást is: amellett a kitartás, akarat mellett, mellyel e káráztató tudását elérte testi fogyatékosságát leküzdve, én mindörökre labdaszedő maradok.

Kép forrása

Hát volna szíved bántani őket..!?

Harminckét éves lettem én --
meglepetés e költemény
csecse
becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
szegény
legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért
a "Nincsen apám" versemért,
a hont
kivont

szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:

"Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén" --
gagyog
s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj --

Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani.

(József Attila, 1937)

Van, hogy a kacsákat is érik meglepetések...

A fenti fotókat F. Ivett fényképezte a Margitszigeten a szépen tükröződő madarakról, amint a japánkertben élvezik a jó időt. Köszönöm szépen.

Mi is történt velem az elmúlt időszakban? Sokminden, onnantól kezdve, hogy.... és ott befejezve, hogy péntken megünnepeltük Ferike születésnapját az Amigo bárban. Ez olyan jól sikerült, hogy egy after-partira is hivatalos lettem, ahol hajnali háromkor hatan aludtunk egy szobában, matracokon és díványokon. 

Másnap Zsófi segítségével eljutottam a piliscsévi Salik-kupára a Kolibriba, szigorúan csak nézőként. Az ottani eredményeket Avatarral vitattuk meg a Szombat Esti láz férfimosdójában, röpke 5 mondatban, de meglehetősen hasonlított a véleményünk, mely egyáltalán nem volt összhangban a zsűri döntésével.

Vasárnap egy kis átviteltechnika várt rám, mert elvállaltam némi rakodást, összeszerelést egy szekrény-kialakításos projectben. Kodex-el legalább 200 kiló súlyú bútorlapot cipeltünk fel a negyedik emeletre, s mielőtt valaki respect-et kiáltana, elárulom: volt lift. Azért így is egy baromi hosszú folyosón kellett végigcipelni a cuccot, ami nem volt kis feladat.

A fürdőszobai szekrények összeszerelése után estére kipurcantam, de a szívem lehúzott Teára. Pangott, mint már hetek óta rendesen. Ezt Sütivel jól kielemeztük, és együtt szomorkodtunk a sajnálatos tényen. Sajnos rossz helyen van, mindenhonnan 20 perc gyalog, nem is a legjobb a terem, de azért megszokható, viszont mindezek mellett nem adok a rendezvénynek fél évet, ha így fogy a közönsége. Ráadásul a mai csikóknak nem ez kell, úgy néz ki. Már nem dívik ide lejönni, és táncolni. :(

Sajnálom, hogy így eltűnt a közönsége, hiszen nem is olyan régen még 2-300 ember ropta a vasárnap délutánonkénti táncot. A hirtelen visszaesés összeköthető a teremváltással, és az abból adódó közlekedési nehézségekkel. Többen csak egy mondattal reagáltak a vasárnapi táncot firtató kérdésemre: "Én oda már nem megyek le".

Kár érte... Nyugodjék békében.

Ülök a kádban.

Körülöttem csobog a víz, hullámzik a felszíne, ahogy elhenyélek a kellemes melegben. A hullámzás lassan elül, én is megnyugszom a melegben. Tisztára, mint az anyaméhben, talán azért is esik olyan jól a kád forró fürdő, mert azok a kellemes, meleg emlékek sejlenek fel előttünk, melyek a totális biztonság első, mindent megalapozó élményéhez köthetőek. Aztán jött a kellemetlen kényszer, végigcsúszni egy szűk, utálatos csatornán, hogy a műtő fénye szemünkbe égjen, tüdőnkbe a hideg levegő hasítson. Csoda, hogy mindenki felbőgi?

De itt ilyen nincs. Legfeljebb kiszállok, és gyorsan megtörülközöm. Vagy velem együtt hűl ki a víz. De rosszabb ne legyen. Bár a hűlőfélben lévő vízben feküdni csak addig jó, míg nem konstatáljuk: Ez HIDEG!!!!

Ülök a kádban.

Gondolataim csapongva kergetik egymást, sorrendbe téve, majd megkeverve eseményeket, ötleteket. Elhatározások születnek, majd felejtődnek el. Közben a lábujjamon ráncosra hízott a bőr, megnyomkodom, de ujjaim is ráncosak. Nem baj, dőlök vissza, ezek a dolgok már csak így mennek. A víz megnyugtatóan mozog, a kád szélén a sárga műanyag kacsák epekedve nézik a vizet, bárcsak úszhatnának. Legyen nekik.

Ülök a kádban négyen, a másik három szüntelenül hápog és ringatózik körülöttem. Elnézem őket, és látom: boldogok. Egyszerűség és sárga szín, ez a kacsa képlete. Nem holmi bonyolult lelki élet, nem hátulról-megkerülöm csavarások, hanem színtiszta háp. Legyen kis víz, legyen kis meleg, és jóság.

Ülök a kádban, és nézem a műanyagot, fröccsöntött sárgaság az egész, mégis, megtelik valahol a lelkem elfeledett gyermekséggel, a régi nyarak szagával, emlékével. Infantilis vagyok az egész kacsamániámmal, tudom jól, de nem bánom. Egy kis kacsa itt, egy kis kacsa ott, máris, egészen másként szemlélem az életem. A sarokban kettő figyel, felette a tusfürdő. A körömtisztító kefe sárga és piros színű, és kacsa alakú. Nevetséges? Nevessetek, azt sem bánom, nevessetek, mert az nektek jó, kinevetni, akit nem értetek.

Ülök a kádban, hol elkalandoztak a gondolataim. Feleszmélek.

A fenébe! De kihűlt ez a víz!

Mai képünk:

La maffia Totty

Elvesztettem nyakláncomat,
 Kacsa vagyon rajta.

Annak, aki megtalálja,
Fagyit veszek érte.

Nem emlékszem, hogy már a Gödör végén sem volt rajtam (annyira megszoktam, hogy fel sem tűnt, csak hétfő reggel), vagy pedig valahol otthon hánytam el. Viszont otthon minden lehetséges helyet megnézetem már. Hiányzik.

Ancsa szerzett fotografálót, amivel kedvenc helyemen, a margitszigeti kisállatkertben le is kapott négy állatot nekem. Azaz kacsát. Háp neki.

Három hete indultunk útnak, és másfél hete érkeztünk meg. A köztes 10 nap most már szinte csak álomként él emlékeimben. Ott voltam, átéltem, és mégsem úgy emlékszem rá, mint egy nagyszerű időszakra, pedig az volt. Csak akkor még nem mertem megélni, most viszont vágyom vissza.

Kezdek belerázódni a napi robotba, csak ez lehet a magyarázata, hogy ily' kevéssé hiszem el, hogy ott voltam. De nem akarok és fogok felejteni! Ha lehet, jövőre ismét ott leszek. Addig is:

Viszlát Herräng!

Ők ott élnek, és úszkálnak továbbra is....

Lllaci a Tátrában járt, és ha már ott volt, a hely szépségein kívül fényképezett pár kacsát is. Köszönöm.

Innen és innen letölthetőek a teljes méretű, de zip-elt verziók - akit érdekel.

Kiskacsa úszik a tavon és sír. Odamegy hozzá a krokodil és megkérdi:

- Miért sírsz kiskacsa?
- Mert nem tudom, ki vagyok és mi vagyok...
- Ó, hát ez egyszerű: sárga csőr, sárga tollak, úszóhártya - kacsa vagy!
- Szupi! Kacsa vagyok!  - örül a kiskacsa - És te mi vagy?
- Találd ki! - monja a krokodil
- Hmm, hosszú farok, rövid lábak, nagy száj, bőrdzseki .... Olasz vagy!?

Szegény, kollégák által megkínzott kacsa hazaért...

Tréfás kedvű kollégáim mit csináltak az új kacsámmal, amíg 1 percre kitettem a lábam:

Akinek nem világos, hogy mi a furcsa a képben, kacsa nélkül ugyanaz:

Jelentem, megvolt az első, hivatalos népszámlálás otthon. Az eredmény: 33 kacsa, mely kézbefogható: plüss, cserép, műanyag, és szövet; valamit 15 kacsa fotón, képen, rajzon, nyakláncon.

Néhány közülük:

• Sok fotóval
• Ketten együtt + rajz
• Kishápi
• Nagytestű és szöszi

Nyelvünk szépsége és kifejezőkészsége ugyebár mindenki előtt ismert. Íme néhány példa erre:

1. Tiszta víz a ruhám, és ez a te lelkeden szárad!
2. Mostanában a szép dús haj olyan ritka...
3. Az üzleti találkozómat egy evõeszközboltnál beszéltem meg. Kések.
4. A hóhért grimaszversenyre küldték. Eszméletlen fejeket tud vágni!
5. Honnan jött ez, hogy mindent becsmérel? - Ócsáról.
6. Impotens vagy? - Eddig ezt senki sem állította!
7. Hogyan lehet egyszerûen repülõt hajtogatni? - Repülõ, repülõ, repülõ...
8. Kannibál harcosok kínálják egymást: "Kérsz egy katonát?"
9. Egy tudóscsoport lázasan kutatja a malária ellenszerét.
10. Szondi vásárláskor egy százdukátos aranytallérral fizetett, mire az eladó megkérdezte tõle: "Jó uram, apród nincs?"

Illusztris példa arra, hogy nem is olyan egyszerű a magyar a nyelv, az Édes, ékes apanyelvünk c. vers, melyről korábban írtam már. Jó szórakozást hozzá!

"Nővérke! Pisilnem kell! - Ott a kacsa!" (Hofi)

Hiánypótlásul, leginkább az én lelkemnek való megnyugodása vétett.

Hétfőn akár lehetett volna jó napom is, hiszen otthon maradtam, és nem mentem melózni. De sajnos nem így alakult. Az apropó az volt, hogy a téli fagyoskodást megunván, ajtó- és ablakcserére határoztam el magam. Hosszas spórolás után elkezdtem keresni a megfelelő kivitelezőt, szakembert. Korábban írtam róla, hogy az ajtós megvan, de ő még nem készítette el, és szerelte be a nyílászárót. Nem így az ablakosok. Pénteken megkaptam a telefont: hétfőn jönnének.

Nosza, ki is pakoltam a szobából, leszereltem a fűrdőből, a konyhából, amit tudtam, de hát az egész lakást nem lehet szétszedni. Dehogynem. Őnekik sikerült. Remegve hallgattam a gépi fűrész, a pajszer, a kalapács, a fúró hangját, összerezzentem, ahányszor csak odacsapott, kikilyukadt, meghasadt, eltörött, és félve lapultam, ahányszor csak leesett, kizuhant, lehullott, megpattant. A gépi zajokat időnként egy-egy káromkodás szakította félbe, de hát oda se neki. A szakik egyébként elég rendes munkát végeztek, a kőművesnek van dolga rendesen. Ráadásul kiderült, hogy a fürdőszoba csempéit az imádság tartja csak, így azt is szaki csinálja meg. Mi lesz ebből? A végét még nem látom, de nekem kell majd újratapétáznom legalább az ablak mellett, meg a fűtőtest mögött, és nekem kell majd a konyhát és a fürdőszobát kifestenem.

A fürdőszoba átalakítás alatt

A konyha romokban

A szoba egy katasztrófa

Istenem, ha tudom, hogy ennyi macera, nem biztos, hogy így belevágtam volna. De egyszer legyek túl rajta, és onnantól kezdve legalább 10°C-kal magasabb átlaghőmérsékletet szeretnék télen, és alacsonyabb számlákat. Hosszútávra megéri.

Viszont egy jó hír: a hétvégén újabb kedvenccel lettem gazdagabb. A neve: Tapi.

Beépített mágneses tappancsok, extra adag vigyor

Sötétben iparkodó kacsa-család

A minap a Margitszigeten jártam, mert jól esett. Elérkeztem ahhoz a hatalmas köröndhöz, mely talán a sziget közepének titulálható, középütt füvezett, ovális alakzat, körben némi sárgásvörös kavicsos anyag, egyébként virágok, padok mindenütt, rendezetten. Éjjel volt már, sötét, és csak úgy sétálgattam, békésen. Egyszer csak egy árny rebbent alant, és totyogott arrébb. Az árnyat követte az árny képe is, egy háp. Aztán még egy háp. Ott totyogtak békésen, a fű és a kavicsos út határvonalánál.

 - Na mi van, kacsák? - kérdeztem.
 - Hááp - (=Sétálunk!) hangzott bizonytalanul a válasz.
 - Nocsak!? - kérdeztem érdeklődvén.
 - Háápi-háp! - jött azonnal a felelet.

Na, erre már én sem tudtam mit mondani, mert a erre a hápolásra nagyon nem is lehetett volna mit. Érzékeny búcsút vettünk egymástól, majd lépteink zaja az éjszakába veszvén lassan elenyészett a másik számára.

Az interneten keresgélve bukkantam Szamosközi Antal természetfestő oldalára.

Vadkacsapár (olaj)

A természet gyönyörű teremtményei, élőlényei, pillanatai láthatóak a festményeken. Mozgalmasak, élők, szinte fájdalmasan szépek ezek a képek, csordul a lélek láttukra.

A kedvenceim természetesen azok, melyeken kacsák szerepelnek (némi elfogultság révén, persze):

• Kacsák nyáron
• Naplemente kacsákkal
• Vadkacsapár
• Beszálló kacsák
• Kacsák ártéren
• Leszálló tőkésrécék
• Csendélet kacsával
  

Hol a helye a kacsának? Természetesen a tónál:

Miért is nem így? Íme:

Ancsa rendes volt, és a kölcsönkapott fényképezőgépével kacsákra vadászott. Innen letölthető a termés zip-elt formában.

Vannak új szerzeményeim: Vigyori és KisHápi. Vigyori előnye, hogy lehet simogatni, mert plüssből valék. A kis csámpás. :)

Nagy barátságban

Ancsa lerajzolta az egyik képet, amit a minap ajánlottam. Most ez is lakásom dísze lett:

Sajnálatos, de megint kiöntöttek a folyóink. Az árvíz elleni védekezésről meg csak beszélnek odafent, de tevőlegesen nem sokminden történt, azonkívül, hogy azok az emberek, akiket közvetlen fenyeget a veszély, megpróbálnak ellene összefogni, és menteni a sz***s kis vagyonukat, értékeiket. Állami szinten hatalmas pénzösszegbe kerül - azt mondják - de mennyibe kerül 1 km autópálya? Melyikre volna / van nagyobb szükség? Melyikkel lehetne választást nyerni?

Egy cikk - fotókkal - a kacsás képre klikkelve.

A kacsa sziulettje megáért beszél - aki a víz hátán is megél.

Még egy cikk: Átcsap a BKV feje fölött az ár

Holdcsepp gyászjelentéséhez egy hangulatban illő fénykép a Szanalmas.hu-ról Tujm által beküldve:

De nem ám!!!

Az őzike

Ezek után nem is tudom, hogy megosszam-e veletek a két képet, amit szintén a fenti kultusz-oldalról töltöttem le. De hát kacsák vagyunk, nem!?

Csendben vannak