Kacsa Rulez!

Az úgy volt, hogy reggel kezdtem a temetőben, hol virágok kerültek az elhunytak sírjára. Nagyon sáros és mocskos idő volt, pedig az ősz vége felé kifejezetten szeretek itt járni, ahol a fák kesernyes illata vegyül a szélbe, s fúj át az élőkön. De most, a tél közepén  tesómmal együtt remegtünk az jéghideg esőben.

Tavalyelőtt hó volt, s éppúgy hideg, mint a veszett fene, viszont az fehéren tiszta csapadék, lehull, betelik vele a táj és legalább szép; nem folyik, toccsan, loccsan (utólag, kedveseim, utólag! És akkor már sárnak hívják, de amikor hull, akkor szép, és szépen megmarad). De ez a mocskos idő, amely volt képes pont erre a hétvégére elolvasztani a havat, tényleg hideglelést hozott rám.

Bár a tranzisztoros említette, hogy kapunk még Holle anyó áldásából, a reggeli-délelőtti sárfutamot átélve nem voltam lelkileg erős magam elé vizionálni egy fehérséggel teli képet. Azonban este hazafelé képtelen voltam egy pillanatra nem megállni e békés, városi látvány előtt:

A képek minőségéért elnézést, mobiltelefonnal készültek.