2010. nov. 7., vasárnap

Hajnal

Csendet várok, zaj fogad.

A rádió szól, egy népi vonószenekar húzza a talpalávalót. Annak, akinek füle ezt nem meg szokta, pár perc után kín a hegedű hangja. Ez rám teljesen áll. A telefon ébreszt, öt percenként újra kezdi, még ha lenyomom is. Egyértelmű: fel kell kelnem.

A lámpával kezdem, beavatásként a reggelbe. Felkattintom, és elmorzsolok egy szitkot, átkozva azt, aki felkapcsolta a lámpát: saját magamat. A lépcső lefelé már félig éber ember nyomaim viseli, a legkisebb helyiség vizitje után némi DNS-mintával kevert csapvíz távozik a lefolyón keresztül.

A konyha meghitten fogad a műanyag tolóajtón túl. A Gazművek által a műanyag ablakba vésetett szellőzőn keresztül a lakásba ömlő hideg levegő végleg felébreszt, főleg, ha arra gondolok, hogy mibe került nekem a 'k hőátbocsátási tényező' sutba vágatása a gáz visszakapcsolásának fejében. Így a hő- és hangszigetelő ablak már mit sem ér, került annó bármibe is. Miután ez a bosszankodás mindennapos, mára nem is mérgezem magam vele tovább, a kávé hamar lefő. A szokásos körítés: tejszínhab, kakaó. S a székkel kiülök a balkonra.

Leginkább nyaranta jó ez, a csendet keresem, a napfelkelte előtti nyugalmat, s most, a tél küszöbén, még a vénasszonyok nyarának köszönhető meleg levegőjű nappalok miatt csak kissé hűvös, de nem hideg hajnalon egy tréningfelsőt viselve ugyanezért jöttem. A folyosón a sötét félelmet keltő, de csak gyermekként féltem a sötéttől. Manapság inkább csak borzongok rajta, így belenézek, és megállapítom: nincs ott semmi, még fény sem.

Aztán csak ülök, kezemben a feketelevessel. A hajnal kimondottan zajos: a hídon autók rohannak, villamos csörömpöl, s látok egy kora reggel elsuhanó biciklistát a híd alól jőni, melyet kamion előz. Járműből egy perc alatt vagy harmincötöt számolok meg – csak a híd általam látható oldalán. Jesszus, senki nem tud ilyenkor aludni!?

Vasárnap, hajnali fél hat. Úgy látszik későn keltem. Ötkor kijönni biztos csendesebb lenne. Sebaj.

Majd a jövő héten.

Eredeti forrás: http://room101.freeblog.hu/files/photoblog/joreggeltbelf.jpg

Kommentek

Még nincsenek kommentek.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.