Kacsa Rulez!

 Család: jó esetben (=ideális) áll egy férfiból, egy nőből, netán gyerekből / gyerekekből. Csatolmányként ott lehet még egy „korábbi egység”, a nagymama, nagypapa, akik ezen új család két alapítójának korábban ugyanezt a hátteret nyújtották. Éldegél két ember, az élet különböző kihívások elé állítja őket, s egyszer csak egymásra találnak. Szerelem lesz a dologból, s később, ha jól működnek együtt, ez a szerelem szeretetté szelídül (alliteráció!! :)) ).

 Van egy filozófiám a szerelem és az utána következő szeretet jellegéről, ezt persze nem kell elfogadni. Én úgy vélem, hogy a szerelem egy olyan felfokozott idegállapot a másik láttán, hogy a páciens akaratlanul is, minden észérv és agyi jelzés ellenére felfigyeljen a másikra, s akarjon vele kapcsolatba kerülni, s akarja, hogy a másik felfigyeljen rá. Akarja, kívánja őt, hiszen a másikból áradó non-verbális jelzések (később persze verbálisan megerősítve) alapján a most körülrajongott lény az embernek párja lehet, s társas lényként az ember ezt a kapcsolatot kívánja is. Pácienst írtam, s nem véletlenül, hiszen a szerelem által megszállt ember vak, bolond, s hiszékeny – hát nem kórisme ez!!??

 A szeretet pedig, miután a szerelem tovaszállt, olyan ragaszkodást teremt, mely mélyebb, erősebb, s hatásosabb, mint bármely ragasztó, melyet ember feltalált. A szeretet az, mely miatt együtt maradnak, gyerekeket nemzenek (előtte persze sokat gyakorolják, hogy is kell, az erős, egészséges utódokért :)) )

 A férfi és a nő egymásra talál, megszületnek az utódok, s próbálnak boldogulni. Van, aki hozott anyagból dolgozik, s ha ez nem több, mint hogy felnőtt legyen, s felnőttként viselkedjen minden körülmények közepette, álmait feledve, racionálisan, akkor ezt viszi tovább. Van, aki képes fejlődni, hinni az álmainak, s van, aki be is teljesíti azokat.

 Szüleink álma ott él bennünk, s minket vágynak látni magukban, hiszen belőlük formálódunk, de nem értük élünk, s bár utódaik vagyunk, saját hibáikat magukban kell keresniök, s nem minket okolni azok be nem teljesüléséért.

 S én mindezen bevezető után most arról szeretnék pár szót írni, kit sosem ismertem meg igazán.

 Apám rajongott értem. Volt két lánya előző házasságából, Ági és Zsuzsa, s én utolsónak születtem, fiúként. Szerette, imádta a lányokat, s szerencsémre értem is odavolt. Életem első pár éve boldogságban telt el – számomra - de elbeszélések alapján ez a házasság nem volt az igazi, minden akadályt leküzdő, bár apám kitartott hűségesen, azok alatt az évek alatt hihetetlen sokat öregedett az én jó humorú, testileg-lelkileg erős, imádott apám, kit ötvenhét évesen vitt el az infarktus. Egy másik életben talán most is élne (talán nem).

 Állandóan vitt valahová: Bajára sokszor, hol meccset játszott a BP. Honvéd kosárcsapata, s mert ő is velük dolgozott, járták az országot. Most visszagondolva nevek bukkannak fel emlékeimben: Gyurasits, Gellér Sanyi, Simi bácsi, aki már nem él, de akkor ő volt mindenki Simi bácsija, s a többi srác mind-mind személyesen ismert, mint a Béla fiát (én még nem voltam 6 éves akkor).

 A bölcsi ott volt a Gyár mellett, s büszke voltam, hogy ilyen közel dolgozik apu, bár nem tudtam, hogy valószínű a Gyáré volt a bölcsőde, s a dolgozók gyerekei jártak oda. Később óvodából nagyon sokszor nem hazamentünk, hanem a „vurstliba”, ha éppen volt, s sokszor megesett, hogy amikor a buszon az ölében ültem, háztartási keksszel etetett, mely mindig fellelhető volt a zsebében. Szerettem a varázscigijét is, mely arról volt híres, hogy csak rá kellett gyújtania, s máris jött a busz, melyre oly régen vártunk már hiába a megállóban.

 S egyszer megkérdeztem anyámat (azt hiszem, apám nem volt otthon), hogy mi a legszebb dolog a világon. Anyám azt mondta: - A halál (Mi adta szájába ezen válasz? Máig nem tudom). S egy nap, miután apuval előző este későig tanultunk, anyám ébresztett reggel:

 - Emlékszel még, mit mondtam a múltkor? Mi a legszebb dolog a világon? – kérdezte.
 - Igen – feleltem, emlékezvén „a tanultakra” – a halál.
 - S apád az éjjel meghalt…

 Már nem tudtam megkérdezni ŐT: hogyan kell élnem? Hogy legyek férfi? Hogy kell udvarolni? Mit jelent a szerelem? Hogy álljak ki magam mellett? S a legfontosabbat: hol keresselek, ha nem leszel!? Magamban már próbáltam, s vártam kisfiús képzelgéssel, hogy egyszer csak ott áll az ajtóban, s nevetünk végre, mert csak tréfa volt, de valahol mélyen tudtam, hogy ez sosem lesz így..

 A hangját vesztettem el legelőször, s vele emléke is halványodott, de el sosem tűnt. Most fényképeket nézegetek, régieket, ahogy ott áll fecskében, vízipólósokkal együtt. Egy korábbi képen gyerekként mosolyog a kamerába, vagy egyetemistaként köszön vissza a szépiáról.

 S én az iskolában anno, a gyerekes veszekedések közepette sem arra ugrottam, hogy a kurva anyád, tudtam, nem az. Hanem az apámra mért szidalmak hoztak ki a sodromból. S jó sokszor elvertek, mert csonka szülőm már nem adott elég erőt ahhoz, hogy kiálljak magamért, akitől meg ezt vártam volna, már nem volt.

 S most már nincs nekem semmim, csak az otthonról hozott kötelesség, s a feladat vele: találjam meg önmagamat, s ezzel beteljesítem sorsom.