Kacsa Rulez!

 Állok az Galvani utca-Szerémi út kereszteződésében. A taxis mellettem nyugodtan ül, én kábán próbálom magam ébren tartani. Aludni kellene most, nem utazgatni. Na, nem mintha passzióból mentem volna, jókedvem végett, hanem munkaügyben. Dolgom végeztével hívtam a fuvarost, kiknek nevéről tudjuk, hogy ahány lapja a kockának, annyi – a lapok számának megfelelő értékű - számból áll neve, s logójával dobhatunk is, ha akarunk.

 A közlekedési lámpa vérszínű fénye a belső izzó erejétől megrészegülve csillog szemembe, őt az ellenző óvja a napfény tompító hatásától. Résnyire nyitott szemem épp az előttünk álló kocsira svenkel, de még alig fogom fel a márkajelzést, amikor is az autó mellett megmozduló villanásra rántom érzékszerveim legkényesebbikét, s bár csiszolt üveg fedi, hogy egybegyűjtse a fényt a sárgára, hunyorítva most egy kicsit homályos a kép, főleg, hogy nem tudom, mit is kell látnom tulajdonképpen.

 Valaki gurul az autók közt, igen, most már kivehető, egy kerekes szék. A benne ülő egy „napjaink koldusa”, aki a Fedél nélkül egy rongyos, agyonkoszolódott példányát próbálja értékesíteni a szmogban. Lábai kacskán állnak a lábtartón, tartása nyomorúságát hivatott kiemelni. Óvatosan lavíroz sávok által sorba rendezett autók közt, az alig egy - másfél méteres közt már rég belőtte magának.

 Nézem, nézem, s közben gondolkodóba esem: lehet, hogy tényleg nyomorult? Vagy a nyílt titokként kezelt koldus-maffia egy újabb trükkje, egészségesként így álcázva dolgoztatja őt nagyobb napi porciót remélve ezáltal? Vagy ő találta ki ezt?

 Annyi hazugság, átverés, hamisság, álság, és szemétség van a mai világban, hogy saját magam is már eleve úgy állok egy ilyen helyzet elé, hogy itt most át leszek verve, keresem a helyzetben az erre utaló jeleket, s bizalmatlanságom az életösztönnel egyenértékű mértékig próbál megóvni az esetleges szívástól.

 Nézem, ahogy gurul, és nem tudok dönteni. Az újság nem kell senkinek, hisz annyi példányban árulják szerteszét, hogy mindenki immunis ezen sajtótermékre, s terjesztőjére. Anno lehetett védekezni a nem kívánt kiadás ellen, ha egyszer megvette az ember, s a szélvédő elé helyezte, ezzel jelezvén, hogy már van neki. De a terjesztők elszemtelenedtek, éppúgy, mint – szintén emlékezhetünk – a kéretlen ablakmosók. Őket sikerült eltűntetni, a koldusokat nem. Ez is bizonyítja, hogy szervezetten dolgoznak, s a termékek nagy példányszáma is erre vall.

 Földhöz ragadt elmém próbálja a részletek által megítélni a helyzetet, miközben a lámpa pirosról sárgára, majd zöldre vált, s mi otthagyjuk a székes koldust, kinek minden egyes kocsisor potenciálisan magában hordozza a siker reményét, de minden egyes kocsisor egyben visszautasítások tömkelegét is jelenti.

 Üdv 2007 Budapestjén. Valamikor ez világváros volt…