Kacsa Rulez!

Fekszem otthon és olvasok. Könyv, betűk, történet, elmerülés, cselekmény, fonál. A cselekmény fonala. Az élet fonala. Hogy is gabalyodik tova – tűnődöm régmúlt álmokon, régi szeretőkön, barátokon elmélkedvén. Egy-egy élet hogy változik egy látszólagosan apró, kicsi, jelentéktelennek tűnő mozdulat, mozzanat hatására.

Négy ember. Mindegyik kapcsolódik a másikhoz valahogy, mégis, az első kettő között a kezdeti utálatot tiszteltté, őket meg egymás lelki társává emelte a harmadik velük egynemű érkezése, ki egyszerre ütötte ki őket a nyeregből, s tette életüket ingovánnyá. A negyedik fél, kiből minden kezdet kiindult vala, Ádám nemét hordozván pedig sunyin megbúvik világában.

Olvasok. De nem hagynak. Megszólal egy autóduda, s monoton hangzik hosszan, panaszosan. Nem amúgy fiatalos agresszióval vakkant, kér, utasít, vagy ráripakodik, hanem elnyúlván a délutánban rekviemet fúj valahol. Pont úgy, ahogy egy törzs, benne a bordákkal, szervekkel, rajta a nyakkal, fejjel előrebukik egy fémdoboz belsejében, s nem moccan többé, fekszik a dudán, s az a hirtelen karambol behatásától sokkosan enged a ránehezedő nyomásnak, s fújja panaszos dalát. A Halál Angyala a közelben vár, vigyen-e valakit magával, fel vagy le, attól függően, hogy a távozó élete milyen súllyal képes azt a bizonyos mérleget elnyomni, s a mutató a Menny vagy a Pokol felé fordul.

Járom az utam a gondolat-ösvényen, ténfergek, csapongok ide-oda. Szemem a könyvet falja, de szinte fel sem fogván tartalmát, agyam halottként mozdul koponyám csontja mögött. Kemény, makacsul erős páncél ez, betörni még sosem sikerült senkinek sem mögéje. Lehet, ilyen szívem burka is, bár ez csak látszólagos. Ott, a bordák között könnyű odatalálnia annak, ki megleli az utat. Lelki ténfergésem tárgya, hogy kinek sikerült egyáltalán e betörést elkövetni? S ha sikerült, miért büntettem meg, tán igazságtalanul? Hol a határ, hol már nem veszem zokon, csak egyszerű igénynek a lelki társaságot?