Kacsa Rulez!

...avagy holdfény és rock and roll....

A busz kinyitja ajtajait, a néhány lézengő utas leszáll. A vezető csenget, az ajtók záródnak, a busz saját fénycsóvája után kutyaként cammogva áll be a visszajártati megállóba, hogy felvegye az aznap esti utolsó fuvarját.

Előttem sötét csíkként húzódik a beton, kétoldalt farengeteg. Az aszfaltot csak sejteni lehet, felette az égen ösvényként húzódik az út nyomvonala. Az út felett nem borulnak össza a fák, talán némi "fény" is átszűrődik így, halvány deregéssé váltva a vaksötétet. Elmarad a város, elmaradtak a zajok, hangok. A nyugodt csend úgy üvölt csak, amennyire a szél és a lombok engedik. Csábító az aszfalt, követném, de ma nem. Most a helyem az ösvényen van, bent a fák közt. Ezért jöttem, utaztam fel ide, hogy fák, göcsörtök, kavics és homok, erdei út, és ennek egyvele vegyen körül. A betonút sablonos, a erdei út élmény. Odabent vaksötét van, úgy nagyjából 3 percig, amikor is a szemem már lát dolgokat. Például egy fehér sávot a lábam alatt. Nem is látom, inkább csak érzékelem valahol a tudatom alatt, hogy ott az út. Persze néha azt veszem észre, hogy egy fa előtt állok, vagy lábam már nem a köves talajt tapossa, hanem füvön trappol. Ilyenkor visszalépek az útra és megyek tovább.

A természet úgy viselkedik, ahogy az odatéved idegennel szokott:

 - Mit keresel itt, te városi suttyó!?- pattogja felém valami ismeretlen zajforrás. Rémülten fordulok hátra, mintha nem lennék egyedül. de félelmem alaptalan, s ahogy egyre beljebb hatolok az erdőbe utamon, úgy érzem egyre inkább: elfogadtattam.

Sétálok. Teleszívom magam a friss erdei levegővel, szemem hozzászokott a sötéthez, fülem alkalmazkodott a zajokhoz. Már éppen elomlana bennem a nyugalom, és béke, amikor halkan, mintegy bocsánatkérően zenei dallamokat sodor felém a szél. Eleinte még reménykedem: csak egy arra közlekedő autó rádiója, de nem. Haladtamban egyre erősebben hallom, sőt, már ki is vehetem: rock and roll, színpadról, stílusra az Old Boys. Egyre erősebb a dübörgés, ismerem ezeket a dallamokat, hiszen számtalaszor táncoltam már rájuk. Tutti Frutti, When The Saint Go Marchin' in, Jambalaya, Do You Love Me, és a többi sláger.

Itt. Fent, a hegyen. A természet és az éj kellős közepén. Üvöltő R&R tudtja velem, hogy nincs esélyem, mit esélyem, jogom a csendbe menekülni. A város utolér, a város utám nyúl, és visszahúz az őrületbe.

Odaérek, ahol a hangerő már szinte fokozhatatlan: hatalmas torony, parkoló autók, kerítés által övezett objektum. Bent emberek, fények, mulatozás. Lakodalom. Ötven méterrel arréb egy másik tulajdonos másik épülete, másik zenei stílussal kecsegtet. A kettő között kakofónia. Menekülök, minél messzebb. Persze a város most terül elém, egy sík mező mögött lent a fények hívogatóan intenek: állj meg, és csodálj! Fent a Hold nevet rám, majdnem teli van, büszként viseli hegyeit, völgyeit, domborulatai tisztán daganak, s talán ő is nézi ezt a várost a többi ezerrel együtt. Holdfény és rock and roll. Ambivalens érzés. Ami elől elsődelegesen menekültem: a zaj. Amit kerestem: a látvány. Most mind a kettő egyszerre bombázza érzékeimet, az egyik támadva, a másik simogatva. Nem tudok mérges lenni, mert csitítja az általam befogadott képi anyag, de nem is tudok eltelni a látvánnyal, mert a zaj kizökkent.

Ahogy továbblépdelek, csökken a zaj. Párszáz méter után már nem hallani. A Kilátón sem, ott csak a lobogók tartóvasának a nyikorgása veri fel az éji csendet, de az szinte természetesen hat az előzmények után.  A kivilágítás most pazar. Mintha nem is kívülről érkezne a fény, hanem önnön szépsége vetülne ki fény formájában, s szórná dicsőségét az éjszakában. Egy gyöngyszem. Egy ékszer, gyémánt a hegy gyűrűjében. Évekkel ezelőtt a Tárogató úton laktam, s ámulva néztem fel erre a csodára. A Kilátó kivilágítva a sötét éjszakai háttérben. Sajnos nincs olyan fotó, amely megfelelően példázná, személyesen célszerű megtekinteni.

A Normafánál jártam. A 21-estől gyalog a kilátóig az erdőben, majd vissza. Aztán séta a Moszkva térre, érintve a Gyermekvasutat, hogy végül a Nagyi Palacsintázójával fűszerezve fejezzem be sétámat.