2006. márc. 30., csütörtök
Közös érdek
Volt anno a Balázs vendégő. Majd a Mammut II-ben lévő Kaméleon Klub. Most az Alcatraz.

A közös a három helyben, hogy oda jártunk bulizni, amikor volt kedvünknek megfelelő zene. A Balázsban a régi Madarak játszott, a Kaméleonban a Lucky Boys Shuffle Band, az Alcatrazban a Hot Jazz Band. Ezek egyébként elég nívós helyek, gyakorlatilag étterem mindegyik. Van egy zenekar, mely oda leszerződik, és játszik. És megjelenik a táncos életforma, hiszen rajongótáborral megáldott a legtöbb zenekar. Jön a táncos, és a következőt műveli:
- Nem öltözik fel. Mármint az alkalomnak megfelelően.
- Nem fogyaszt. Nem eszik, nem iszik - pedig egy-egy sör, üdítő még beleférne.
- Ennek kompenzálására hoz magával üdítőt, ásványvizet. Eleinte még rejtegeti.
- A 'nem felöltözés' azt jelenti, hogy egy darab szakadt pólóban jelenik meg, és azt izzadja szét.
- A táncparketten öltözik át - nem számít neki, hogy mellette emberek étkeznének.
- Az eddig rejtegetett innivalót kényelmi szempontok miatt már elölhagyja.
- Otthagyja a cipőjét, leizzadt pólóját szag-alapnak - bár van ruhatár.
- Előveszi a konzervet, kenyeret, amit hozott, mert éhes.
A Balázsból az 5. pont környékén, a Kaméleonból aa 7. pont környékén rúgták ki a táncos társaságot. Megjegyzem, hogy akkor leginkább a boogie-woogie dívott, mert az együttesek zenéjére az ún. boogie-sok jártak le. Az egyik együttes a fenti viselkedésformák miatt el is nevezte őket bugrisok-nak. Nem csodálom.
Nos, tegnap este a sérülésem ellenére lementem a HJB koncerjére, és szembetalálkoztam egy olyan tényzővel, mely kimeríti a 7-es pont megvalósítását.
GYEREKEK! ÉN SZERETEK ODAJÁRNI! NE KELLJEN MÁR E MIATT KIUTASÍTTATNUNK INNEN IS!

Ezúton kérek minden táncos olvastót, hogy ha hasonló jelenséggel találkozik, lépjen fel ellene! Erélyesen! Közös érdek, hogy legyen hol mulatnunk, egy hely, 'mi befogad!
Kommentek
Még nincsenek kommentek.Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

