2006. febr. 13., hétfő
Koncert és Nagy Alma
Szombat: Irish Caffee koncert
A Szent Imre Gimnáziumban került megrendezésre egy alapítványi bál keretein belül. A bálon több program is volt, tk. rock (and roll) -együttes, beszédek, versek, szavalatok, de mi kifejezetten a fenti együttes miatt mentünk el. A fellépők közt említést érdemel még egy a capella hatos is, akik a korabeli swing zenéket, dalokat éneklték (pl. Glenn Miller: In The Mood, vagy Boogie-Woogie Bugle Boy).
A helyszín egy kocsma-feelinget árasztó tanterem, félhomályba burkolva, csak egy színes lámpa adott némi fényt; a kiírás szerint (ITT KAPHATÓ SÖR!) jó helyen jártunk. Félhomály, asztalok, a tábla előtt 6 ember, egy hölgy és öt ifjú - hangoltak, próbáltak, és technikus kerestek, aki a saját technikusuk eltűnése végett (talán az asztal alatt hevert, sörrel tele?) beállította volna a hangzást, amely az első számok alatt valóban gyatra volt. Szerencsére akadt egy önkéntes, és addig tekerte, forgatta a gombokat, míg megjavult.
A koncert maga: képzeljetek el öt kevésbé-, és egy nagyon-nagyon őrüllt embert, amit síppal, dobbal, (nádi)hedgedűvel ír zenét játszik. Szerepbe került még egy szív alakú színváltós elektromos bigyusz, egy sísapka, és egy napszemüveg. A koncert néha show-számba ment, egyes elemei nagyon eredetiek voltak. Nevetés és vidámság jellemezte a játékukat, még a romantikusnak kinevezett számokból is energia, és az ír zene imádata zendült ki. Nagyon régen voltam olyan koncerten, amelyet ennyire élveztem, még a HJB koncert sem volt ehhez fogható.
Vasárnap: Hollywood Style és Big Apple hétvége.
Vasárnap a Vízművek egyik kultúrtermében került megrendezésre a Hollywood Style és Big Apple hétvége. Megtudhattuk, hogy a stílus eredete Hollywood, a film fővárosa. Miért? Mert leginkább egy eladható tömegtermék lett a Savoy Ballroomban táncolt stílusból: fehérek táncolták most már a kamerák előtt, más stílusban, más technikával, de nagyon is eredeti módon. A Big Apple pedig egy körtánc, amit a szintén fehérek találtak ki, ellesve a fekete srácoktól a lépéseket, azokat a saját szórakoztatásukra. További infó angolul itt (és az almán).
Ivett és Jani oktatásában részesülhettek azok, akik megjelentek tanulni óhajtván ezen táncokat. Miután Magyarországon alapvetően csak a Savoy-style oktatás van jelen Janicsek Gabi és Bóbis Laci által képviselve, üdítő kivételként hatott ez a kis vasárnap délután. Az óra a Big Apple első részével kezdődött, melyek először vonalban, majd körben tanultunk. Egyre gyorsuló zenére kellett eltáncolni, amit több-kevesebb sikerrel, de mindenképpen jókedvvel végzett a csapat.
A következő részt filmvetítés előzte meg, majd jött maga a stílus. Mind vezetésében, mind követésében különbözik a Savoytól. Nincs a pumpáló monkey-style, hanem sokkal inkább a csípőre és a kézvezetésre alapoz.
Aki nem volt ott sajnálhatja, egész helyre kis sort tanultunk, bár nem a társaság hibája, hogy nem tudta nap végére megcsinálni... :)
Folyt. köv. next sunday... :)
Képek itt.
Ancsa beszámolója pedig itt.
Kommentek
Még nincsenek kommentek.Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.




